Több százezer fiatalnak volt lehetősége gyónni, magyar nyelven is, a Circus Maximus mezején pénteken, ami felkészülést adott a Jubileumi Ifjúsági Találkozó szombati és vasárnapi eseményeire.
Ezer pap várta a világ minden részét képviselő fiatalokat, akik a tűző nap ellenére türelmes sorokban vártak a Circus Maximusba való bejutásra. Az ókori lóversenypálya mezején kétszáz fehér színű sátor sorakozott egymás mellett: mindegyikben más nyelven lehetett gyónni, vagy elbeszélgetni a pappal. Hatvan helyszínen olasz nyelven, ötvenhárom sátorban spanyolul, huszonhatban angolul, tizenötben franciául, további tizenötben portugálul lehetett gyónni, de a horvát, lengyel és a magyar fiatalokat is anyanyelvű pap fogadta. A nyitott sátrakban éppen hogy elfért egy asztal, két szék és egy ventilátor.
Bizonyos időszakokban olyan sok volt a fiatal, hogy a papok állva beszélgettek velük, vagy problémásabb esetben az árnyékban, a földre ülve hallgatták meg őket.
"A magyar fiatalok folyamatosan érkeznek, élnek a lehetőséggel, mivel a gyónással segítséget kapnak a befelé fordulásra is" - mondta a magyar nyelvű gyóntatósátorban Molnár Lehel piarista szerzetes, kolozsvári egyetemi lelkész az MTI-nek. Közölte: ami a fiatalok esetleges problémáit, kétségeit, kérdéseit illeti, kifejtette, általános témának számít a szüleikkel, barátaikkal való kapcsolat, de foglalkoztatja őket a szórakozási vágyuk, annak kockázata, és a mindennapi kommunikáció nehézsége is.
Molnár Lehel elmondta, hogy a Jubileumi Ifjúsági Találkozóra érkezett fiatalok többsége alig húszéves, de vannak köztük jóval fiatalabbak is. A JIT-re érkezők általában rendszeresen templomba járó fiatalok, de vannak olyanok is, akik "kereső állapotban" vannak.
"Foglalkoztatja őket a környezettudatosság problémája, és az a kérdés, hogy mitől lehet béke a szomszédos országban, éppúgy mint saját szívükben, közösségükben" - fejtette ki a pap. Hangsúlyozta, hogy a digitális bennszülöttnek tartott generáció tagjai az elektronikus eszközöktől való függőséggel kapcsolatban is megfogalmaznak számos kérdést.
A Circus Maximusnál sorban álló Szikszó Bernadett az MTI-nek elmondta: nem gondolta, hogy ennyi fiatal érkezik vele együtt Rómába. Ami a biztonságot illeti, elmondta, hogy az olasz főváros vásárterén szállt meg további több ezer fiatallal együtt, és eddig minden problémamentes volt.
Szombaton a több mint ötszázezer résztvevő a Róma külvárosában található Tor Vergata mezejére vonul át, ahol este XIV. Leó pápa is csatlakozik hozzájuk.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Kós úgy készülhetett a fináléra a harmadik legjobb idővel (1:54.64), hogy csütörtökön egy órával a középdöntő előtt a 200 méter vegyes döntőjében bronzérmet nyert.
Horváth László a közösségi oldalán megosztott videójából kiderült, hogy elsőként a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióval írtak alá együttműködési megállapodást: a szervezet országszerte 300 településen, 1500 elhivatott munkatárssal, naponta közel 19 ezer embernek nyújt segítséget, köztük szenvedélybetegeknek is.
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért "ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni".