Gyulai Végvári Napok
A gyulai vár ostromának 460. évfordulójára emlékeznek hétvégén a 14. Gyulai Végvári Napokon - közölték a szervezők kedden sajtótájékoztatón.
Repisky Dániel, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. közművelődésért felelős ügyvezetője elmondta, 27 hagyományőrző egyesület - köztük lengyel és felvidéki csapatok - mintegy 300 hagyományőre segít visszaidézni az 1566-os eseményeket.
Kiemelte, hogy idén az eddiginél még nagyobb szerepet szánnak a hagyományőrzőknek, akik a csatajelenetek bemutatása mellett
a gyerekeknek apródiskolát, fegyverismertetőket tartanak;
a tábori látványkonyhákban bemutatják a búzacséplést, a lepénykenyér-sütést, és megízlelhető lesz a mézser is.
Az északi földbástyáknál Kahvehanet (keleti kávézót) rendeznek be, ahol a török főúri élettel, vízipipával és rózsavizes italokkal várják az érdeklődőket.
Idén a vár melletti sétányt is bevonják a helyszínek közé, a "falszoroson" a korabeli pásztori életet mutatják be az érdeklődőknek.
Szombaton a vár elfoglalásánál is lesznek új elemek: az oszmánokat alakító hagyományőrzők bemutatják, hogyan támadtak meg egy falut, és a lovas egységek is új párviadalokat imitálnak - fejtette ki az ügyvezető, hozzátéve: újdonság lesz az is, hogy a hagyományos színpadi konferálás helyett egy a tömeget járó "kikiáltótól" tudhatják meg a látogatók, hogy hol, mi történik.
Repisky Dániel közölte, a legfontosabb az újdonságok sorában, hogy - nyugat-európai mintára - megpróbálják a város mind nagyobb részét bevonni a rendezvénybe. Hét gyulai étterem csatlakozott a Végvári ízutazás elnevezésű kezdeményezéshez, ők 16. századi vagy a korszak által inspirált menüsort tűznek az étlapjukra.
A háromnapos rendezvény hagyományos elemekkel is várja az érdeklődőket: a pénteki megnyitót a történelmi belvárost érintő felvonulás követi. A leglátványosabbak idén is a hadijátékok lesznek: szombaton 17.30-as kezdettel a gyulai vár 1566-os ostromát, míg vasárnap délután négykor
az erődítmény 129 évvel későbbi visszafoglalását
élhetik át a nézők.
Esténként ingyenes koncertek lesznek: pénteken A Grund vígszínházi fiúzenekar, szombaton Deák Bill Gyula, vasárnap a Magna Cum Laude lép fel.
A 16. században a gyulai erődítmény Eger és Szigetvár mellett a három legjelentősebb végvár egyike volt. Kerecsényi László és mintegy 2-2,5 ezer várvédője 1566-ban hősi tettet hajtott végre azzal, hogy a nagyjából tizenötszörös túlerővel szemben a magyar hadtörténetben páratlanul hosszú ideig, 63 napon át tartotta a gyulai várat. (Dobónak és katonáinak 38 napig kellett kitartania Egerben, Zrínyi pedig 34 nap után tört ki embereivel Szigetvárról.)
Az ostromnak Kerecsényi László várkapitány és Pertev pasa, Szulejmán sógora megállapodása vetett véget: a várbeli készletek fogyása és
a kitörő vérhasjárvány miatt, szabad elvonulás fejében adta át a várat a magyar hadvezér.
A törökök azonban megtámadták a kivonuló sereget, az emberek többségét megölték vagy fogságba hurcolták. Kerecsényit láncra verték, előbb a szigetvári török táborba, majd Nándorfehérvárra vitték, ahol kegyetlenül megkínozták és néhány hónapnyi rabság és kiszabadításának eredménytelen kísérletei után végül kivégezték.
A Gyulai Végvári Napok ingyenesen látogatható, belépőjegyet csupán a vár belső tereiben zajló programokra (tárlatvezetés, szabadulószoba) és a Gyulai Várfürdőben megvalósuló eseményekre kell váltani.
A részletes program elérhető a https://gyulavara.hu/gyulai-vegvari-napok/ oldalon.







