Jubileumi közgyűlést tart a magyar tudósok társasága: hétfőn kezdődik
Ünnepi üléssel veszi kezdetét hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlése, amelyen sor kerül az intézmény új vezetőinek megválasztására és Krasznahorkai László Nobel-díjas író köszöntésére is.
Az MTA tájékoztatása szerint a kétnapos esemény hétfőn 10 órakor kezdődik az Akadémia székházának felújított dísztermében.
Freund Tamás elnöki köszöntőjét követően a díszelőadást Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója tartja,
majd átadják az Akadémiai Aranyérmet és a további rangos elismeréseket. A nyilvános eseményt az MTA YouTube-csatornáján élőben közvetítik.
A program zárt munkaközgyűléssel folytatódik, ahol
az elnöki és főtitkári beszámolók után május 5-én, kedden tartják a tisztújítást.
Az új vezetők megválasztására azért van szükség, mert a jelenlegi tisztségviselők hároméves megbízatása az alapszabály értelmében idén májusban lejár.
Az elnököt négy jelölt – Borhy László régész, Miklósi Ádám biológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus – közül választja meg a közgyűlés.
A főtitkári tisztségért Gelencsér András levegőkémikus, Kecskeméti Gábor irodalomtörténész és Kovács Ilona pszichológus indul. A főtitkárhelyettesi pozícióra Demény Attila geológus és Kovács Ilona pszichológus a jelölt. A közgyűlés emellett alelnököket és elnökségi tagokat is választ.
Kedd délután köszöntik Krasznahorkai László Nobel-díjas írót, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) tagját. Az esemény részeként
a székház előtt felavatják a Határtalan történet című műalkotás új kövét, majd az író felolvasást tart a közgyűlési tagoknak.
A programot koncert és kerekasztal-beszélgetés zárja.
A hagyományoknak megfelelően a közgyűléshez kapcsolódva rendezik meg május 5-én a Külső Tagok Fórumát is. Május 6-án pedig a Fiatal Kutatók Fórumával zárul a program.







