Több vasi község is beadta pályázatát az azbesztmentesítési alap forrására
Vas vámegyében Velem, Lukácsháza és Táplánszentkereszt is beadta támogatás iránti pályázatát a kormány által létrehozott, hárommilliárd forintos azbesztmentesítési alap forrására. A pályázat benyújtásának határideje a kiírás szerint pénteken jár le.
Szabó Zoltán (független), Velem polgármestere az MTI-nek elmondta: négyszáz lakosú községük 18 utcájából 13-at szórtak fel az osztrák bányákból származó zúzalékkal, illetve egy parkoló is érintett lehet, hiszen például a Velemi Gesztenye Napok rendezvényükre minden évben két teherautónyit hozattak, hogy a parkolót alkalmassá tegyék a vendégek járműveinek fogadására.
Hozzátette:
Velem mindössze húsz kilométernyire van az ausztriai Rohonctól, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy az anyagot onnan szerezzék be.
Mindezt tették úgy, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy a kőzet azbeszt tartalmú lehet, amelynek kiporzása egészségkárosító.
"Sajnos itt, a Nyugat-Dunántúlon a mi településünk az, amelyről elmondható, hogy területének kilencen százaléka szennyezett azbeszttel" - mondta.
Kifejtette: benyújtott pályázatukban 75 millió forint támogatási igényt jelöltek meg, ennek önrésze a kiírás szerint 7,5 millió forint, amit a 2027-es költségvetés terhére vállaltak. Ugyanakkor a képviselő-testület által elfogadott határozatukkal megerősítették: arra kérik a döntéshozókat, hogy az önerő mértékének véglegesítése során vegyék figyelembe Velem anyagi helyzetét, teherbíró képességét, a problémában való érintettségét, és csökkentsék a község által fizetendő összeget a lehető legkisebbre.
Szabó Zoltán szólt arról is, hogy önkormányzatuk idei éves költségvetésének főösszege mindössze 135,1 millió forint, amelyből 116,7 millió forintot fordítanak működésre.
A polgármester ismertetése szerint az érintett utcákat bitumenes fedéssel kívánják ellátni,
a parkolókat pedig geotextília elhelyezése után kaviccsal takarnák be.
Hangsúlyozta, tisztában vannak azzal, hogy a bitumenes felületzárás nem végleges megoldás, nem nevezhető "azbesztmentesítésnek", egyszer ugyanis valakinek fel kell majd szednie és el kell szállítania a lerakott anyagokat, de most a lakosság egészségének megvédését tartják a legfontosabbnak.
"Számunkra az a minta, amit Szombathelyen végeztek, csak ebből tudtunk kiindulni" - fogalmazta meg a község első embere, utalva arra, hogy a pályázatban sem találtak olyan támpontot, műszaki megoldási javaslatot, ami szerint más megoldást választhattak volna.
Azt mondta, nem látják tisztán, hogy a pályázatban feltételként szereplő utólagos mérések költségét a pályázati forrásból vagy az önerőn felül az önkormányzatnak kell majd fedeznie, mert ha az utóbbi lesz kötelező, az további komoly terhet jelentene a kistelepülések számára.
Felvetette, hasznos lenne, ha olyan mobil mérőműszerekhez juthatnának legalább régiónként az önkormányzatok, amellyel a helyi udvarokon és magánterületeken is lehetne méréseket végezni, ez ugyanis megnyugtatná az érintetteket. Tudomása szerint Szombathelyen már van ilyen műszer, amit kölcsön is adtak kisebb önkormányzatoknak.
Tóth Gábor Tamás (független), a 2600 lakosú Táplánszentkereszt polgármestere elmondta: ők pályázatukban 120 millió forintot igényeltek, ebből 12 millió forint az előírt önerő. A legsürgetőbb számukra, hogy az óvoda, a bölcsőde és az iskola előtti parkolókban megakadályozzák az azbesztrostok kiszabadulását, illetve van egy olyan területük is, amit nagyobb mennyiségben borít azbesztes zúzalék. Mindkét helyen végeztek méréseket:
az azbesztkoncentráció többszöröse az egészségügyi határértéknek.
Elmondta, a parkolókat aszfaltozni szeretnék, a munkát a közútkezelővel összehangolva úgy végeztetnék el, hogy azzal egy időben az állami közút 150 méteres szakasza is megújulhasson.
Virág János (független), Lukácsháza polgármestere elmondta: községükben szerencsére az utak nem szennyezettek azbesztes zúzalékkal, csak az utak menti padkák, ezek felszedését és kicserélését célozták meg - hat kilométeres hosszúságban - a remélt támogatásból.
A munkálatok elvégzéséhez 275 millió forintra pályáznak, a költség kétharmadát az 1100 tonna azbesztes kőzet veszélyeshulladék-lerakóban történő lerakása teszi ki, amelynek várható költsége 191 millió forint.
Hozzáfűzte: a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) iránymutatása szerint az azbesztes anyagot "ideiglenes lerakóhelyen" is lehetne deponálni, viszont az nem szerepel a dokumentumban, mit értenek ideiglenes lerakóhelyen, ilyen tudomásuk szerint a környéken egyelőre nincs, ezért azt
csak a Harasztifaluban lévő veszélyeshulladék-lerakóban lehet deponálni.
Az azbesztszennyezés ügye április 13-án robbant ki Vas megyében, ahol a helyi kormányhivatal környezetvédelmi főosztályának vezetője és Szombathely polgármestere sajtótájékoztatón közölte, hogy a város egyik családi házas övezetének 12 utcájában azbeszt tartalmú kőzúzalékot terítettek le évekkel korábban. A következő hetekben számos vasi önkormányzat, közöttük Kőszeg, Lukácsháza, Táplánszentkereszt, Bük, Sárvár és Szentgotthárd jelezte, hogy szintén érintett, a laboratóriumi vizsgálatok mindenhol a határértéket meghaladó azbeszttartalmat mutattak ki. A Vas Vármegyei Kormányhivatal később közölte: 720 helyszínről érkezett bejelentés, a szennyezett kőzúzalék becsült tömege 216 451 tonna.







