Roger Köppel – mandiner/Ficsor Márton

Hazánknak szentelte pénteki podcastjét az MCC meghívására Budapestre látogató svájci újságíró, Roger Köppel.

„A dicsőséges magyarokról” fog beszélni ezen a „történelemtől súlyos helyen” – így nyitotta podcastsorozata, a Weltwoche Daily pénteki epizódját Roger Köppel, a Die Weltwoche svájci hetilap kiadó-főszerkesztője, az svájci Nemzeti Tanács képviselője, aki az MCC meghívására a napokban Magyarországra látogatott.

Szerinte „Orbán Viktor tüske az eurokraták, technokraták, íróasztal-molyok és irodai tudósok húsában”, a magyarok pedig „számomra lenyűgöző, kínok próbálta nép, hasonló a svájciakhoz: feltűnési viszketeg, nehezen nevelhető, reménytelenül szabadságorientált”. Emellett úgy látja, a magyarok ma lakmuszpapír is az európai közvéleményben: mondd meg, mit gondolsz a magyarokról, és megmondom, ki vagy”.

Az országgal kapcsolatos benyomásait Köppel úgy összegezte, „nagyon impozáns, ahogy Magyarország az elmúlt körülbelül 15 évben gazdaságilag fejlődött”.

Úgy látja, „ez bizonyosan a jelenlegi Orbán-kormány érdeme is, amelyet a sajtóból érkező brekegések és szirénhangok ellenére is kétharmadokkal tart meg az ország”.

A magyar-svájci egyetértéssel kapcsolatban úgy fogalmaz: kicsi, a világgal szembeni nyitottságra ítélt országokként „nekünk nem tetszhet, hogy most az barlanglakók, a törzsi prédikátorok, az elzárkózás sámánjai szeretnék átvenni az uralmat ezen a bolygón a globalizáció évtizedei után”, és azt mondják, „ne legyen több üzlet Kínával, s az Isten szerelmére az oroszokkal meg egyáltalán ne legyen”. Hozzáteszi, „a magyarok az élet valóságában, nem pedig tobzódásban élnek, ezért aggódnak a civilizációnk, jogállamunk, kultúránk alapjai miatt, és ezért a legszörnyűbb módon kiáltják ki őket ördögnek, támadják őket Nyugatról”.

weltwoche.ch

Ő azonban úgy látja, „a magyarok a jelenben az európai civilizáció tartóoszlopai, és legelöl áll igencsak széles mellel előharcosuk, Tell Vilmosuk, Orbán Viktor”, akivel hamarosan interjút is készít majd. Orbánt Köppel „a jelen egyik legérdekesebb politikusának” tartja, aki „ebben a harci dübörgésben, harci zajban a common sense, a józan paraszti ész álláspontját próbálja a magasba tartani”.

Köppel jelzi, hogy Orbánt ezért „Putyin csizmahúzó szolgájának” tartják, miközben „sértés a magyarokat azzal vádolni, hogy pont ők, akik ennyit szenvedtek az oroszok alatt, tartanának az oroszoknak bakot”, s „Orbánt azzal vádolni, hogy bűnös szimpátiával, térden állva, háborús közeledéssel viseltetne Oroszország iránt – ez sértés, tiszteletlenség, ilyet nem kellene csinálni,

így elsősorban olyan emberek fogalmaznak, akiknek lövésük sincs a magyar történelemről”.

Szerinte a háborúhoz való nyugati hozzáállás álságos, hiszen ha ez a mi háborúnk, miért nem küldik a nyugati vezetők a saját gyerekeiket a háborúba? Jelzi, „én magam is jelentkeznék, ha Svájcot Kijevben védenék”, de nyilvánvalóan nem ez a helyzet – csak éppen „ma Nyugaton tilos kérdéseket feltenni”.

Kohán Mátyás