A szélsőségesek – magyarnemzet.hu

A középkori várak ostroma során a támadók a tüzérség és a gyalogság mellett használtak még egy fegyvernemet. Ez ugyan kevésbé volt látványos, de annál fontosabb szerepük volt: ők voltak az aknászok. A magyar végvárak vitézei is jól tudták, hogy a török lagumdzsik milyen fenyegetést jelentettek a legerősebb, legvastagabb falak ellen is. Alagutakat ástak a vár falai alá, majd robbanóanyaggal felrobbantották, így gyengítve a védők esélyeit a sikeres védekezésre. Azt is tudjuk, hogy a magyar várvédők kifeszített bőrre vagy dobokra helyezett száraz gabonaszemek vagy vizes tálak rezgését figyelve jelezték előre az ellenség támadásának titkos előkészületeit. Ha a védők, az elhárítók éberen figyeltek, meg tudták akadályozni az ellenség föld alatti munkálkodását.

Ez jutott eszembe, amikor azt láttam, hogy februárban Budapest utcáin a szélsőbaloldali Antifa nemzetközi brigádjai gyanútlan járókelőket támadtak meg. Szervezetten, a város több pontján, felfegyverkezve vertek félholtra védtelen járókelőket, magyarokat és külföldieket egyaránt. Akiknek az volt az egyetlen bűnük, hogy katonai gyakorlóhoz hasonló, terepszínű kabátot, fekete bakancsot vagy éppen tarsolylemezes oldaltáskát viseltek. Mert az ilyenek szerintük fasiszták vagy nácik, de legalábbis biztosan szimpatizálnak velük.

Sajnos napjaink várvédőinek nem jelzett jól vagy legalábbis időben a védelmi rendszere. Pedig a víz már 2018-ban megremegett. Ekkor tűntek fel az Antifa zászlói a Parlament előtt, az úgynevezett „rabszolgatörvény” elleni tüntetéseken. Először itt láthattuk a bizonyítékát, hogy a magyar szélsőbaloldali csoportok ilyen nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkeznek. A mostani eseményeket látva azt még nem tudjuk biztosan, hogy németeken és olaszokon kívül magyarok milyen formában vettek részt az attakokban.

Azt bizton állíthatjuk, hogy az előkészítés során, de nagy valószínűséggel a támadások alatt és után is lenniük kellett magyar segítőknek. Akik helyismerettel rendelkeztek, szállást, utaztatást, kommunikációs csatornákat biztosítottak külföldi elvbarátaiknak.

Félő, hogy az elmúlt évek során kialakult ennek a rendkívül veszélyes szervezetnek a magyarországi sejtje is.

Ami nem egy békés, antifasiszta politikai vita­klub, ahol unatkozó baloldali fiatalok váltják meg a világot két pohár ital között. Nem véletlen, hogy számos országban már azt mérlegelik, hogy terrorszervezetté nyilvánítsák az Antifát.

A budapesti brutális támadások minden jóérzésű embert elborzasztottak.

Reményt ad azonban látni, hogy a hatóságok órák alatt azonosították az elkövetőket, akik közül többeket el is tudtak fogni. Ám az lenne igazán megnyugtató mindannyiunk számára, ha sikerülne teljes egészében felderíteni és fel is számolni a magyarországi sejtjeiket, azonosítani a szimpatizánsokat. Mert csak ezzel lehet elejét venni annak, hogy ilyen szörnyűség még egyszer előforduljon.

Felvetődik az a kérdés is, hogy mi lehetett a támadók célja. Mert az öncélú brutalitásban, kegyetlenségben örömüket lelő fiatalok falkája nyilván nem véletlenül pont most lendült támadásba. Hiszen ilyesmit a saját hazájukban is elég gyakran megtesznek, viszonylag csekély kockázattal. Azt gondolom, hogy esetünkben több ok is felmerülhet. Az egyik apropót nyilvánva­lóan az úgynevezett becsület napi radikális jobboldali megemlékezések adták. Ám ezt a magyar hatóságok sikeresen és jogszerű keretek közt kezelték az elmúlt évek során. Nem úgy, mint a baloldali kormányok idején, Szabó Albert furcsa, fogaskerekes zászlók alatt grasszáló csapatai esetén.

Itt és most sokkal inkább a lakosság megfélemlítése volt a cél.

Annak demonstrálása, hogy senki nem érezheti magát biztonságban. Főként akkor nem, ha nemzeti érzelmű, és a viseletében vállalja is ezt. Ha sikerülne a társadalomban megteremteni a „fortélyos félelem” légkörét, az már fél siker a radikális internacionalisták számára. Hiszen a 2022-es újabb kétharmados győzelem után nyilvánvalóvá vált, hogy az eddigi próbálkozások a kormány megbuktatására sikertelenek voltak. Nagy valószínűséggel ezért rendelték meg most ezt a támadássorozatot. Amit persze valakiknek finanszírozni is kellett.

A következő fontos kérdés tehát az, vajon kik pénzelték ezt az akciót. Illetve ha elfogadjuk, hogy lehetnek az Antifának magyarországi támogatói, netán mélyen fedett sejtjei, akkor őket kik pártfogolják, fedezik, finanszírozzák. Ezek azért húsba vágó kérdések, mert ma már legalább azt tudjuk, hogy itt vannak közöttünk. A támadások áldozatai talán hozzájárulhatnak ahhoz, hogy sikerüljön gyökerestül felszámolni ezt a militáns szervezetet Magyarországon. Nem engedhetjük, hogy a nevük megtévesszen minket, a közösségi média pedig elbagatellizálja ennek veszélyét.

Főként akkor kell ezt igazán komolyan venni, ha azt látjuk, hogy nem csak ez az egy támadás fenyegeti a mindennapi nyugalmunkat. Ha próbálunk teljes képet látni, akkor ide kell sorolnunk a napjainkban kirobbant pedofil vagy bármilyen -fil botrányt is. Itt is kiderült, hogy minden ellenkező szándék ellenére évek óta folyik a magyar fiatalok elleni szisztematikus támadás, amit ma megtévesztésül „érzékenyítésnek” hívnak. A magyar jogszabályokat kijátszva szivárognak be a közoktatásba az LMBTQ-propaganda élharcosai. Akik maguk mögött tudva a nemzetközi jogvédő szervezetek támogatását, úgy érzik, hogy bármit büntetlenül megtehetnek. A kollégáik pedig hallgatnak, mert félnek a nyilvános megszégyenítéstől, a kiközösítéstől. Ezzel pedig tetszik, nem tetszik, cinkosokká válnak. Mint az Antifa hazai támogatói. Látszólag távol esik a két történet egymástól, pedig egy tőről fakadnak. Céljuk a félelem légkörét megteremteni, a társadalmat atomizálni, szétzilálni. Végül pedig országunkat a globalista elitnek átjátszani.

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója