„Egyszerűen hülyének nézik az embereket”
„Annak a hangja beszél ebből a jelentésből, aki finanszírozza” – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Mint hozzátette, ma már senki nem veszi komolyan ezeket az egyértelműen politikai fegyverként szolgáló besorolásokat.
2023. március 11. 08:48

Lesotho – orlicatravel.pl

„Annak a hangja beszél ebből a jelentésből, aki finanszírozza” – véli az államtitkár, aki szerint ezeket a rangsorokat már senki nem veszi komolyan.

A magyar politikai rendszer csupán részlegesen szabad, hibrid rezsim – derült ki a Freedom House immár ötvenedjére összeállított demokrácia indexéből, amit a HVG360 cikke szemlézett. Mint írják, a Fidesz-KDNP kormánya által kialakított államszerkezet jelenleg a 66. helyen van a vizsgált 195 ország között. A jelentés több problémát is felsorol, így például a szűk pórázra kötött sajtót, a független intézmények bedarálását, a bűnüldöző rendszer kézi vezérlését, a rasszizmust és az elnyomást.

A jelentés állítja, hogy a hatalom olyan változtatásokat vitt keresztül az utóbbi tizenkét évben, amivel jelentősen megerősítette befolyását a független intézmények fölött, ideértve a bíróságokat, vagy akár a médiát is. Példaként említi még, hogy „menekült- és LMBTQ-ellenes törvények készültek”, és szerintük romlott a választási rendszer szabadsága is. Továbbá a jelentés szerint a korrupció továbbra is súlyos probléma Magyarországon.

„Annak a hangja beszél ebből a jelentésből, aki finanszírozza” – jelentette ki a Mandinernek Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Mint hozzátette, ma már senki nem veszi komolyan ezeket az egyértelműen politikai fegyverként szolgáló besorolásokat. A hasonló osztályozásokat ma egyértelműen arra használják, hogy valakit verbális, jogi értelemben a sarokba állítsanak. „Aki ismeri a világot, nem veszi komolyan az olyan rangsorokat, mint a szóban forgó is, ami egy sorban említi hazánkat például a dél-afrikai Lesothóval” – hangsúlyozta.

Why Is There A Country Within The Country Of South Africa? - Answers

Lesotho: Dél-Afrikán belüli enklávé – World Map

 

Mint fogalmazott: a legpenetránsabb dolog nem az, hogy senki nem veszi már komolyan ezeket a listákat, hanem az, hogy „egészen egyszerűen hülyének nézik az embereket”.

mandiner.hu
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Brüsszel hamisít a migrációs paktum ügyében
    Azzal kapcsolatban, hogy egy friss statisztika szerint csupán minden ötödik kiutasítottat sikerült visszatoloncolni, figyelmeztetett: ezek csak azok a számok, amelyek dokumentáltak, nem tudni, mennyien vannak, akik bejutottak és "illegalitásba húzódtak".
  • Hazánk a térségben kulcsálammá váljon
    Orbán Balázs szólt arról is, hogy reményei szerint Magyarország a kínai befektetések által az európai elektromosautó-gyártás központja lesz.
  • Orbán Viktor országjáró kampánykörútja
    Amit ma az európai gazdaságban tapasztalunk, az csak a háborús vihar előszele. Már ez is romboló erejű, elég csak az inflációra gondolni. De ha Európa maga is fegyvert fog, akkor a vihar kellős közepében találjuk majd magunkat - fogalmazott a miniszterelnök
MTI Hírfelhasználó