A legendás igazmondó – mandiner/Mátrai Dávid

„Valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, mármint Magyarország, ha fölszámoljátok a NER-t" – ismerte el Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy rádióinterjúban. Galló Béla politológusnak tett föl kérdéseket a Gondola.

– Galló úr, Gyurcsány Ferenc lebuktatta az Európai Unió agyonfizetett politikusait egy rádióinterjúban: kiderült, hogy a demokráciát megkerülve az „elit" titokban adott feladatot egy magyarországi pártnak. Miért tudjuk, hogy Brüsszel ebben az ügyben (is) majd süketnek tetteti magát?

– Gyurcsány politikai szövegeit mindig fenntartásokkal kell kezelni, hiszen tőle magától tudhatjuk, hogy bármely napszakban, skrupulusok nélkül kész a hazugságra, amennyiben neki az a hasznos. Amit mond, azt mindig minimum kettővel, de inkább hárommal-néggyel érdemes elosztani. Ugyanakkor az EU főáramú „demokratikus elitje” tényleg sokat „fektet” abba, hogy az évek óta folyamatosan nagy többséggel nyerő, szuverén magyar kormányt megbuktathassa. De egy krónikusan gyenge ellenzéki térfélen vajon kinek érdemes pénzt adni? A jelenlegi amerikai vezetés nemrég Márki-Zay Péterbe képzelte bele az elképzelhetetlent, nem is térültek meg Bidenék súlyos dollármilliói, s ki tudja, milyen zsebekben landoltak. Ha most az EU némely korifeusai tényleg Gyurcsányban bíznának, ugyanígy járhatnak. Lehetne zsákszámra önteni a pénzt a DK-ba, de evvel korántsem okoznának értékarányos társadalmi-szavazói legitimációt. Az EU főáram, bármennyire szeretné is, nem vehet országot Gyurcsánynak. És általában is elmondható, hogy a „progresszív, demokratikus” Nyugat intervenciós költségeinek eredményességi mérlege az elmúlt 20-25 évben szerte a világon – Iraktól Afganisztánon át Afrikáig – mindenütt katasztrofális. Most meg már Európában is rombolni akarnának?

– "Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalább meggyengítik az orbáni rendszert" – vallotta be ugyanabban a rádióinterjúban Gyurcsány Ferenc. A politikus itt elismerte, hogy eszközként használt fel EU-politikusokat avégett, hogy itthoni hatalomvágyát kiélhesse. Miért lehetünk biztosak abban, hogy az így leleplezett EU-politikusok még az Eva Kaili által lakott luxusbörtönt is el fogják kerülni?

– Gyurcsány ritka igaz mondatainak egyike ez. S egy komprádor politikus többek közt éppen attól komprádor, hogy erre még büszke is. Nem kétséges, Gyurcsány és neje mindent elkövet, hogy gyengítse a mai Magyarország pozícióit, valójában ez a legfőbb ellenzéki ütőkártyájuk. A gyenge ellenzéken belüli legerősebb pártként - elnézést a kifejezésért – folyamatos nyaláskényszerben vannak Brüsszelben, s ebbéli elszántságukat nap mint nap igyekeznek demonstrálni. De az, hogy ki kit használhat eszközként ebben a játszmában, már összetettebb kérdés. Ne felejtsük el, hogy Gyurcsányt jól ismerik az EU-ban, regnáló miniszterelnökként sem rajongtak érte, intellektuális reputációja pedig egyenesen minimális volt. Még a mai főáramú „progresszív”politikusok se érezhetik kifizetődőnek, hogy nyilvánosan összeboronálják magukat vele. Vagy akárcsak a feleségével is.

– A gyurcsányi szavakból kiderült, hogy az Európai Unióban a demokratikus elvek lenullázódtak, az átláthatóság nem létezik, hanem egyfajta, az egykori Bécset túlhaladó kamarillapolitika rombol. Miért tudjuk, hogy ez a beteg struktúra a 2024-es EP-választás után is fennmarad?

– Az EU-nak ma már csak az a fontos, hogy ami az unióban történik, az Washingtonból jól átlátható legyen és ott lehetőleg tetsszen is. A kulisszák mögötti szálakat már jó ideje onnan mozgatják, a német-francia tengely csapágyai kiszáradtak, Macron (maga is szorult belpolitikai helyzetben) talán még mentené a menthetőt, vajmi kevés eredménnyel. A napokban éppen Pekingben derült ki, hogy Európában nincs már germán-gall kohézió, mert a német van der Leyen asszony és a francia elnök egymást kioltó mondatokkal járultak a kínaiak elé. Új igazodás, helykeresés folyik az unióban, miközben az európai társadalmak erodálódnak, itt-ott már forrongnak is. Alapélményük Európa globális leértékelődése, egykori értékeik eltűnése, ezekhez kell(ene) egyre masszívabban hozzászokniuk. Versenyfutás van a fokozódó társadalmi elégedetlenség és az uniós politikusok szembetűnő inkompetenciája között. Hogy ez 2024-ben mihez vezet, ki tudja? Tovább csökkenhet a bal- és jobbközép pártok uniós ereje, de a radikális erők szétforgácsoltsága miatt nem biztos, hogy ezek kerülnek meghatározó túlsúlyba. Csakhogy minél inkább nő az elégedetlenség, a nagy változás annál elkerülhetetlenebb lesz, de minél később következik be, annál durvább lehet az ára. A „szélárnyékunk” tehát, amelyről annak idején Illyés Gyula mint ritka magyar történelmi pillanatról beszélt, tovatűnőben…, hánykolódó vizeken kell a magyar sajkát kormányozni.

Molnár Pál