Az MKPK elnöke emlékeztetett arra, hogy a Vatikán tett már a béke érdekében, például közvetített fogolycseréknél. Veres András azt is hozzátette: nagyon bízik abban, hogy Ferenc pápa Budapesten elhangzott szavait sokan meghallják.
2023. május 4. 09:11
Veres András – M1
Ferenc pápa a béke üzenetét nemcsak a magyarországi látogatásán hangoztatta, hanem aktív résztvevője is a béketeremtésnek, például fogolycserékben való részvételével - mondta Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke az M1 aktuális csatornán.
A püspök a katolikus egyházfő háromnapos magyarországi látogatásával kapcsolatban azt mondta: nem tartja túlzásnak a történelmi jelzőt, itt helye van a nagy szavaknak. Ezzel Ferenc pápának a repülőgépen elmondott szavaira utalt, melyek szerint a Vatikán ukrajnai békemisszióban vesz részt, hogy véget vethessenek Oroszország és Ukrajna konfliktusának, és ő maga kész mindent megtenni, ami szükséges.
Veres András kiemelte, hogy Ferenc pápa nemcsak a katolikusokhoz és más felekezetekhez tartozókhoz akart szólni, hanem a nem vallásos emberekhez is.
Sőt, mindaz, amit a békéről mondott Európa jelenével és jövőjével kapcsolatban - tette hozzá - egyértelműen Európának és a világnak szóló üzenet volt.
De "egy fecske nem csinál nyarat", vagyis, ha a politikusok többsége nem érez rá a béke szükségére, akkor, ahogy Ferenc pápa fogalmazott, a "béke álmodóinak" hangja kevésbé hallatszik, mert a háborús propaganda erősebb - jegyezte meg,
Ez szerinte súlyos vélemény, mert mindig csak a több fegyverről, több lőszerről, több áldozatról hallunk, és ez nem a béke vágyáról árulkodik.
Sok politikusnak lelkiismeret-vizsgálatot kellene tartania és "beállni abba a társaságba", amely nem csak szavakkal, hanem - ahogy a Szentatya fogalmazott -, "kreatív tettekkel" akar a béke útjára lépni - közölte Veres András.
Az MKPK elnöke emlékeztetett arra, hogy a Vatikán tett már a béke érdekében, például közvetített fogolycseréknél. Veres András azt is hozzátette: nagyon bízik abban, hogy Ferenc pápa Budapesten elhangzott szavait sokan meghallják.
És - ha másképp nem -, "a nép fogja a politikusainál kikövetelni azt, hogy elég a fegyverekből, elég a háborúból és keressük a béke kreatív cselekedeteit" - mondta az MKPK elnöke.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Amíg Németország, amely kirobbantotta az első világháborút 70 ezer négyzetkilométer területi veszteséget szenvedett el, Ausztria, amely megfogalmazta a hadüzenetet 40 ezer négyzetkilométert és a háborút ellenző Magyarország pedig 180 ezer négyzetkilométer területet vesztett.
"Ez a szellemiség kapcsolta egybe az egyházi közösséget, de ez a szellemiség kapcsolja össze a nemzetet is, tartja meg az országot, és mutat irányt, amikor az életre vezető utakat keressük: amikor gyermekeket nevelnek, földet művelnek, városokat építenek, könyvet írnak, és akkor is, amikor a hazát védelmezik" - fogalmazott a tárcavezető.
Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke szerint a kutatásban, a felfedezésben az innovációban jelenik meg leginkább a kielégíthetetlen vágy arra, hogy megismerjünk újabb és újabb dolgokat. „A világ legjobb hivatása a kutató és az innovátor, mert ez adja a legnagyobb biztosítékot arra, hogy a szellemi frissességeteket megőrizzétek"
- szólt a diákokhoz a HUN-REN elnöke.