Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter
Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormányban – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az MTI-vel.
2023. július 3. 11:24

Gulyás Gergely azt mondta, a tisztséget augusztus 1-jétől tölti be Bóka János, aki jelenleg az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára. Gulyás Gergely elmondta, a miniszterelnök abban állapodott meg Tuzson Bence leendő igazságügyi miniszterrel, hogy egy „tiszta” igazságügyi tárcát fog vezetni, ezért Orbán Viktor kormányfő az európai uniós ügyek vitelével Bóka János államtitkárt bízta meg, aki miniszterként irányítja majd ezt a területet.

Bóka János miniszteri kinevezését az is indokolttá teszi, hogy 2024 második felében Magyarország tölti be az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztét, így az új miniszter feladata az elnökségre való felkészülés koordinálása az ország uniós szövetségeseivel, illetve a kormányon belül a szaktárcákkal is – ismertette Gulyás Gergely. Bóka János augusztus 1-jei kinevezésére a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnöknek.

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó