Két legyet üthetett volna egy csapásra… Fölemelhette volna a Ferencvárost a kontinens elit csapatai közé. És fölemelhetett volna egy magyar edzőt az európai elitbe.

Kubatov Gábor ezt nem ismerte föl.

És nem is szóltak neki – pedig tanácsadók veszik körül. De ez utóbbiak csak azt mondják el neki, amiről azt hiszik, hogy a Ferencváros elnöke azt akarja hallani.

Ritkán ad a sors ilyen lehetőséget.

Miközben helyes, hogy a Fradit a BL magasságába akarja emelni, itt egy másik futballeredményt is elérhetett volna. Sokasíthatta volna a magyar edzőkiválóságok számát.

Sajnos kevés ilyennel tudunk büszkélkedni.

Az NB I-et feltöltjük idegen trénerekkel. Olyanokkal, akik képtelenek eredményeket elérni – a sikerről nem is beszélve. Ha a legutóbbi bajnokságot megnézzük: a Fradi mögött olyan csapat volt, amelyet magyar edző irányít, sőt magyar játékosokkal fut ki a gyepre. Ebből tanulni kellene. Azért fizetünk nagy pénzt idegen szakembereknek, hogy elérjék a magyar bajnokság legföljebb harmadik helyét? Egy ilyen idegen edző volt, csapata kijutott a nemzetközi porondra, ám azonnal kiesett. Saját pályáján, saját közönsége előtt öt-nullra kapott ki.

Ilyen teljesítményért aligha érdemes idegen edzőt felfogadni.

Csak az első három hely ér valamit, és a kupagyőzelem. Ha egy klub azért küzd, hogy „jó középcsapat” legyen, azonnal föl kell számolni. Semmi értelme, hogy az üres lelátók előtt erőlködjenek, majd fölvegyék a hatalmas pénzt. Természetesen a bajnokság alakulhat – és alakul is – úgy, hogy a vége felé már a bentmaradásért kell hajtani. De az idény elején a bentmaradást tűzni ki célul, szegénységi bizonyítvány.

Ha a magyar futballban valami jó, az a 12 csapatos első osztály. Ebben nagyon könnyű a vonal alá süllyedni, de a dobogóra kapaszkodni is reményteljes. Itt tehát a dobogós helyet megcélozni a minimum.

Azzal lehet a nemzetközi porondra kilépni: és a magyarországi futball értelme ez. Az itthoni „gatyás” erőlködések nem hiányoznak a közönségnek.

Kupasikereket elérni – illetve begyűjteni az ezekkel járó pénzt.

Emellett magyar játékosok hada küzdjön a topligákban. Fényes ajándéka a sorsnak, hogy most két magyar kiválóság is játszik a Premier League-ben. Ott vannak a mieink a Bundesligában is. Több magyar játékosnak kell kergetni a bőrt Nyugaton: a La Ligában és a Serie A-ban is.

És teret kellene foglalni a magyar edzőknek.

Térségünkből kerülnek ki edzőkiválóságok, a magyarok ellenben csak a pályaedzőségig jutnak. A csak-ot itt idézőjelbe tehetjük, hiszen Lőw Zsolt nem akárhol másodedző, ő megjárta a csúcsligák vezető csapatait. Dárdai Pál most éppen a másodosztályban vezető tréner, az ő edzői nagysága ettől függetlenül vitathatatlan.

Most jöhetett volna egy harmadik mester is.

Épp különlegesség lett volna, hogy magyar edző magyarországi csapattal emelkedjen a legjobbak magasságába. Ez az, amit Kubatov nem ismert föl. És sajnos nem is szóltak neki.

Elszalasztott nagy lehetőség.

Soha nem tudjuk meg, hogy Máté Csaba meddig jutott volna a Fradival. Csak utódjának drukkolhatunk, annak, aki játékosként BL-győztes, edzőként azonban még nem mutatott fel bravúrt. Nagy lenne, ha a Fradit nyolc közé vinné a BL-ben. Még akkor is, ha – miként Kubatov mondta – a szerb edző BL-t akar NYERNI.

Helyes. A Fradi kerete most versenyképes nagy csapatokéval. Valamikor talán a nyerés is bejöhet.

Máté Csaba pályája más irányba fut.

Jelezte, hogy külföldről is kapott ajánlatot. Ezt kell megragadnia, főleg ha ez a külföld a Lajtán túli első osztályra mutat. Máté Csabának a magyar NB I kicsi, itt csak elsikkadnia lehetne, ebben a mezőnyben csak egyetlen csapat üti meg az ő szintjét: a Fradi.

Talán már a belátható jövőben egy harmadik magyar edzőnek is szurkolhatunk, ha nemzetközi kupameccsre kapcsolunk.

Molnár Pál