Miközben helyes, hogy a Fradit a BL magasságába akarja emelni, itt egy másik futballeredményt is elérhetett volna. Sokasíthatta volna a magyar edzőkiválóságok számát.
Utoljára frissítve: 2023. szeptember 19. 10:17
2023. szeptember 18. 19:24
Két legyet üthetett volna egy csapásra… Fölemelhette volna a Ferencvárost a kontinens elit csapatai közé. És fölemelhetett volna egy magyar edzőt az európai elitbe.
Kubatov Gábor ezt nem ismerte föl.
És nem is szóltak neki – pedig tanácsadók veszik körül. De ez utóbbiak csak azt mondják el neki, amiről azt hiszik, hogy a Ferencváros elnöke azt akarja hallani.
Ritkán ad a sors ilyen lehetőséget.
Miközben helyes, hogy a Fradit a BL magasságába akarja emelni, itt egy másik futballeredményt is elérhetett volna. Sokasíthatta volna a magyar edzőkiválóságok számát.
Sajnos kevés ilyennel tudunk büszkélkedni.
Az NB I-et feltöltjük idegen trénerekkel. Olyanokkal, akik képtelenek eredményeket elérni – a sikerről nem is beszélve. Ha a legutóbbi bajnokságot megnézzük: a Fradi mögött olyan csapat volt, amelyet magyar edző irányít, sőt magyar játékosokkal fut ki a gyepre. Ebből tanulni kellene. Azért fizetünk nagy pénzt idegen szakembereknek, hogy elérjék a magyar bajnokság legföljebb harmadik helyét? Egy ilyen idegen edző volt, csapata kijutott a nemzetközi porondra, ám azonnal kiesett. Saját pályáján, saját közönsége előtt öt-nullra kapott ki.
Ilyen teljesítményért aligha érdemes idegen edzőt felfogadni.
Csak az első három hely ér valamit, és a kupagyőzelem. Ha egy klub azért küzd, hogy „jó középcsapat” legyen, azonnal föl kell számolni. Semmi értelme, hogy az üres lelátók előtt erőlködjenek, majd fölvegyék a hatalmas pénzt. Természetesen a bajnokság alakulhat – és alakul is – úgy, hogy a vége felé már a bentmaradásért kell hajtani. De az idény elején a bentmaradást tűzni ki célul, szegénységi bizonyítvány.
Ha a magyar futballban valami jó, az a 12 csapatos első osztály. Ebben nagyon könnyű a vonal alá süllyedni, de a dobogóra kapaszkodni is reményteljes. Itt tehát a dobogós helyet megcélozni a minimum.
Azzal lehet a nemzetközi porondra kilépni: és a magyarországi futball értelme ez. Az itthoni „gatyás” erőlködések nem hiányoznak a közönségnek.
Kupasikereket elérni – illetve begyűjteni az ezekkel járó pénzt.
Emellett magyar játékosok hada küzdjön a topligákban. Fényes ajándéka a sorsnak, hogy most két magyar kiválóság is játszik a Premier League-ben. Ott vannak a mieink a Bundesligában is. Több magyar játékosnak kell kergetni a bőrt Nyugaton: a La Ligában és a Serie A-ban is.
És teret kellene foglalni a magyar edzőknek.
Térségünkből kerülnek ki edzőkiválóságok, a magyarok ellenben csak a pályaedzőségig jutnak. A csak-ot itt idézőjelbe tehetjük, hiszen Lőw Zsolt nem akárhol másodedző, ő megjárta a csúcsligák vezető csapatait. Dárdai Pál most éppen a másodosztályban vezető tréner, az ő edzői nagysága ettől függetlenül vitathatatlan.
Most jöhetett volna egy harmadik mester is.
Épp különlegesség lett volna, hogy magyar edző magyarországi csapattal emelkedjen a legjobbak magasságába. Ez az, amit Kubatov nem ismert föl. És sajnos nem is szóltak neki.
Elszalasztott nagy lehetőség.
Soha nem tudjuk meg, hogy Máté Csaba meddig jutott volna a Fradival. Csak utódjának drukkolhatunk, annak, aki játékosként BL-győztes, edzőként azonban még nem mutatott fel bravúrt. Nagy lenne, ha a Fradit nyolc közé vinné a BL-ben. Még akkor is, ha – miként Kubatov mondta – a szerb edző BL-t akar NYERNI.
Helyes. A Fradi kerete most versenyképes nagy csapatokéval. Valamikor talán a nyerés is bejöhet.
Máté Csaba pályája más irányba fut.
Jelezte, hogy külföldről is kapott ajánlatot. Ezt kell megragadnia, főleg ha ez a külföld a Lajtán túli első osztályra mutat. Máté Csabának a magyar NB I kicsi, itt csak elsikkadnia lehetne, ebben a mezőnyben csak egyetlen csapat üti meg az ő szintjét: a Fradi.
Talán már a belátható jövőben egy harmadik magyar edzőnek is szurkolhatunk, ha nemzetközi kupameccsre kapcsolunk.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.