Oroszország szállítja az energiahordozókat hazánkba
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy mint minden ENSZ-közgyűlés alkalmával, ezúttal is megbeszélést folytatott orosz kollégájával. "Jó lenne, ha más nyugati politikusok is ezt tennék, akkor talán nagyobb remény lenne arra, hogy Ukrajnában végre béke legyen, véget érjen az öldöklés és megmentsük az emberéleteket" - közölte.
2023. szeptember 22. 21:21

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) találkozója Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban 2023. szeptember 22-én. MTI/KKM

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ígéretet tett Magyarország energiaellátásának garantálására, így továbbra is folyamatos lesz a földgáz, a kőolaj és a nukleáris fűtőanyagok szállítása - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy mint minden ENSZ-közgyűlés alkalmával, ezúttal is megbeszélést folytatott orosz kollégájával. "Jó lenne, ha más nyugati politikusok is ezt tennék, akkor talán nagyobb remény lenne arra, hogy Ukrajnában végre béke legyen, véget érjen az öldöklés és megmentsük az emberéleteket" - közölte.
   
"Anno az ENSZ is azért jött létre, hogy a nehéz kérdésekről tudjanak beszélni azok az országok, amelyek konfliktusban vagy akár háborúban is állnak egymással, és úgy látom, hogy ez a hét ebből a szempontból megint elveszett, mert a nyugati vezetők és az orosz vezetők között nem jött létre olyan egyeztetés, amely annak a reményét hozná el, hogy a háború hamarosan véget érjen" - tette hozzá.
   
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az egyik legfőbb téma az ukrajnai háború volt, s ennek kapcsán ismertette újfent a magyar álláspontot.
   
"Elmondtam, hogy Magyarországnak az az érdeke, hogy a háború minél előbb véget érjen. Elmondtam, hogy mi, magyarok is veszítünk emberéleteket ebben a háborúban, ezért az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalások mielőbbi megkezdését szorgalmazzuk" - hangsúlyozta.
   
"Szergej Lavrov kolléga is arról tájékoztatott, hogy Oroszország készen áll arra, hogy tárgyaljon a békéről. Nyilvánvalóan számos részletet kell tisztázni. Én őszintén remélem, hogy egyszer létrejönnek azok a körülmények, amelyek mind Ukrajna, mind Oroszország számára világossá teszik, hogy a tárgyalóasztalnál kell keresniük minél előbb a megoldást" - folytatta.

"Magyarország továbbra is határozottan kiáll tehát a béke mellett, és minden létező alkalmat felhasználunk arra, hogy ezt az álláspontunkat a háborúban álló felekkel is közöljük" - szögezte le.

A miniszter ezt követően arról tájékoztatott, hogy téma volt a kétoldalú energetikai együttműködés is, és orosz hivatali partnere afelől biztosította, hogy hazája teljesíteni fogja szerződéses kötelezettségeit.

"Nyugodtak lehetünk Magyarország energiaellátásának tekintetében. Mind a kőolaj-, mind a földgázszállítások tekintetében a leszerződött mennyiségeket a leszerződött időpontban folyamatosan szállítani fogják, és ugyanígy tesznek a nukleáris fűtőanyaggal is" - jelentette ki.

"Tehát Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van, és ennek garantálását ígérte Szergej Lavrov" - összegzett.

Kitért a paksi bővítés állására is, mondván, hogy a munkálatok előrehaladása továbbra is azt a reményt hozza magával, hogy 2030-ra működőképes állapotban lesznek az új blokkok. Illetve tudatta, hogy idén eddig 3,3 millió tonna kőolaj érkezett Oroszországból, és összesen 4,2 milliárd köbméternyi földgáz.

A tárcavezető megerősítette, hogy a felek érdekeltek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) működésének fenntartásában, az ugyanis mostanra az egyetlen platform maradt Európában a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd számára.

Továbbá érintette az új orosz állami tankönyv ügyét is. "Elmondtam Szergej Lavrovnak, hogy az 1956-os forradalom a magyar történelem egyik legfelemelőbb eseményét jelenti, amikor magyar emberek hősökké váltak, kiálltak az ország szabadságáért, szuverenitásáért, kiálltak a túlerővel szemben és harcoltak, ezért számunkra ezen emberek fasisztának minősítése egészen egyszerűen elfogadhatatlan, és ez egy olyan kérdés, amelynek még a megvitatásába sem vagyunk hajlandók belemenni" - közölte.

"Szergej Lavrov arról biztosított, hogy ebben az ügyben Putyin elnök legutóbbi nyilatkozata az irányadó" - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint ezenfelül a gazdasági együttműködés fenntartásáról is tárgyaltak mindazokon a területeken, amelyek nem érintettek a szankciókkal.

Végül kifejtette, hogy a béketeremtéshez, az öldöklés beszüntetéséhez beszélni kell egymással, és fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat. "Ha ezt nem tesszük meg, akkor feladjuk a béke reményét is, és mi ezt nem szeretnénk" - mondta.    

MTI
Címkék:
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Máté Lászlónak – odaátra
    Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
  • Évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
    Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
  • Magyarország példát mutat a világnak
    "Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
  • Bakondi György: Hazánk mindent megtesz az európai biztonságért
    Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.
MTI Hírfelhasználó