Az Európai Néppárt alelnökei feltekerték a Magyarország elleni narratívát
Az Európai Néppárt (EPP) két alelnöke is Magyarországnak szentelte a figyelmét, nem is akármilyen módon.
2023. december 18. 16:46
Az első impulzus Jukneviciene Rasa litván EP-képviselőtől, az EPP egyik alelnökétől érkezett. Rasa demokratikus értékeket nélkülöző véleménye szerint: Kezdjünk el gondolkodni Magyarország szavazati jog felfüggesztésének eljárásán. Ügyvédeinknek meg kell találniuk a jogi utakat, hogy megállítsák a kívülről és belülről jövő rombolást. A felszólalást Rasa az Európai Bizottságnak címezte, és képzelt párbeszédet is folytatott a szavazóival, amikor azt igyekezett bebizonyítani, hogy mennyire aggódnak Európa polgárai Magyarország miatt. Kinek dolgozik Orbán? Putyinnak? Miért nem tesz semmit az EU, hogy megállítsa őt? Nem látják, hogy belülről pusztítják el az EU-t? – idézte állítólagos tapasztalatait. Eredeti felszólalásában azért említhette a jogászokat, mert szerinte az unió eszköztárát kell megerősíteni Orbán Viktor megállítására. A román Muresan Siegfried, szintén EPP-alelnök is az Európai Bizottságot kérte, hogy ne tűrje a zsarolást Magyarországtól.
Muresan azt kifogásolta, hogy Magyarország nem támogatja, hogy az Ukrajnának szánt támogatásokat a költségvetésbe építve, ötvenmilliárd eurós értékben szervezze meg az EU. A román EP-képviselőnek tényleg nagyon becsípődhetett most hazánk, hiszen egy a spanyol körülményekre reflektáló hozzászólásban is Magyarországot említette mint példát a jogállamiság elleni támadásra.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Amíg Németország, amely kirobbantotta az első világháborút 70 ezer négyzetkilométer területi veszteséget szenvedett el, Ausztria, amely megfogalmazta a hadüzenetet 40 ezer négyzetkilométert és a háborút ellenző Magyarország pedig 180 ezer négyzetkilométer területet vesztett.
"Ez a szellemiség kapcsolta egybe az egyházi közösséget, de ez a szellemiség kapcsolja össze a nemzetet is, tartja meg az országot, és mutat irányt, amikor az életre vezető utakat keressük: amikor gyermekeket nevelnek, földet művelnek, városokat építenek, könyvet írnak, és akkor is, amikor a hazát védelmezik" - fogalmazott a tárcavezető.
Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke szerint a kutatásban, a felfedezésben az innovációban jelenik meg leginkább a kielégíthetetlen vágy arra, hogy megismerjünk újabb és újabb dolgokat. „A világ legjobb hivatása a kutató és az innovátor, mert ez adja a legnagyobb biztosítékot arra, hogy a szellemi frissességeteket megőrizzétek"
- szólt a diákokhoz a HUN-REN elnöke.