Gulyás Gergely közölte, fontosnak tartják, hogy a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kinevezési kritériumai sokkal szigorúbbak legyenek. Elmondta, a kinevezési feltételeket 2017-ben a kormány már szigorította, de fontosnak tartják, hogy ezt követően a kinevezés előtt pszichológiai alkalmassági vizsgálat, kiterjesztett megbízhatósági vizsgálat és környezettanulmány is rendelkezésre álljon.
2024. február 16. 20:03
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. február 16-án. MTI/Bruzák Noémi
Szigorítja a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kinevezését a kormány és áttekinti a gyermekvédelmi jogszabályokat és ahol lehet, észszerű szigorítások várhatók - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely értékelése szerint Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter példamutató módon vállalta a felelősséget abban a kegyelmi ügyben, amely az elmúlt két hétben meghatározta a magyar nyilvánosságot.
A miniszter elmondta, a kormány Novák Katalin és Varga Judit lemondása után szerdán ülésezett először és ez volt az első lehetőség, hogy levonja a politikai következtetéseket abból az ügyből, amely az elmúlt két hétben meghatározta a magyar nyilvánosságot.
Gulyás Gergely azt mondta, az elmúlt 14 évben a magyar kormány "egyedülállóan nagy hangsúlyt" fektetett a családok támogatására és a gyermekek védelmére.
A kormány mindenkinél nagyobb arányban támogatta a családokat, bevezette a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), a babaváró támogatást, a falusi csokot, adókedvezményeket biztosított a gyermekes családoknak és teljes adómentességet a legalább négy gyermeket vállaló nőknek. Megduplázták a bölcsődei férőhelyeket, óvodafejlesztési programot indítottak - sorolta az intézkedéseket.
Közölte, a kormánytöbbség elfogadta Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét, a pedofíliára vonatkozó büntetőjogi szabályozást szintén a konzervatív, jobboldali kormánytöbbség szigorította. Külön pedofilnyilvántartást hoztak létre az elkövetők börtönbüntetés utáni nyomon követhetősége érdekében, a szigorú gyermekvédelmi törvényt népszavazáson is megvédte a kormány - tette hozzá.
Gulyás Gergely azt mondta, mindezeket úgy tették, hogy a magyar baloldal ezeket a döntéseket, intézkedéseket nem szavazta meg, itthon és külföldön is támadta.
Úgy folytatta, a családpolitikáért a legtöbbet éppen Novák Katalin tette 2014 után és Varga Juditnak is meghatározó szerepe volt a büntető törvénykönyv szigorításában és a családvédelmi törvény elfogadásában, magyar és nemzetközi színtéren történő megvédésében.
Ezért is érthető, hogy a magyar társadalom jelentős része meglepetten és értetlenül állt a kegyelmi döntés előtt. Ebben az ügyben az történt, aminek ilyenkor elkerülhetetlenül történnie kell: a köztársasági elnök és a korábbi igazságügyi miniszter példamutató módon vállalta a felelősséget, lemondtak és visszavonultak közéleti megbízatásaikból - tette hozzá.
A tárcavezető közölte, a kormánynak a legfontosabb, hogy a jövőbe tekintsen.
Elmondta, a kegyelmi ügy kirobbanása után nyújtotta be a miniszterelnök az alaptörvény-módosítást, amely világossá teszi, hogy a kiskorúak sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény esetén "nincs kegyelem".
Gulyás Gergely közölte, fontosnak tartják, hogy a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kinevezési kritériumai sokkal szigorúbbak legyenek. Elmondta, a kinevezési feltételeket 2017-ben a kormány már szigorította, de fontosnak tartják, hogy ezt követően a kinevezés előtt pszichológiai alkalmassági vizsgálat, kiterjesztett megbízhatósági vizsgálat és környezettanulmány is rendelkezésre álljon.
Át kell tekinteni a gyermekvédelmi jogszabályokat is és ahol lehet, az észszerű szigorítást a kormány támogatja - közölte.
Úgy fogalmazott, örülnek annak, hogy a negatívumokban is lehet valami jót találni. Ez pedig az, hogy azok, akik eddig támadták a gyermekvédelmi intézkedéseket, most a gyermekvédelem apostolaiként tüntetik fel magukat, ami lehetőséget ad arra, hogy azokban a kérdésekben, amelyek eddig megosztották a bal- és a jobboldalt, most konszenzus legyen - mondta.
A köztársasági elnök lemondását a parlamentnek el kell fogadnia, ez február 26-án meg fog történni, ezt követően 30 napon belül bármikor meg lehet választani az új államfőt; a képviselők egyötöde jelölhet köztársasági elnököt - ismertette Gulyás Gergely kérdésre válaszolva.
A közvetlen köztársaságielnök-választásra vonatkozó kérdésre kijelentette: az államfő választásának módja biztosan nem változik. Jelezte: van egy világos, alkotmányos rend 1990 óta Magyarországon, ennek megfelelően választották eddig is a köztársasági elnököt. Szerinte a baloldalnak a választás módjával akkor van baja, ha az Országgyűlésben nem ő van többségben.
Arra a kérdésre, tervezi-e kivizsgálni a kormány, hogy ki terjesztette fel két díjra is a később pedofília miatt elítélt bicskei gyermekotthon igazgatóját, illetve kegyelemre K. Endre igazgató-helyettest, azt mondta: ezek a vizsgálatok többnyire a sajtó segítségével lefolytak. Hozzátette: ezekre a kitüntetésekre akkor került sor, amikor nem volt ismert az, hogy ilyen bűncselekményeket követtek el. Tarlós István még hivatalban lévő főpolgármester volt, amikor a díj visszavonására tett javaslatot, azt viszont már az új közgyűlés tudta elfogadni.
Jelezte azt is: a jelenlegi főpolgármester is megszavazta ezt a kitüntetést, de ezért különösebben őt sem vádolná, hiszen személyesen nem várható egy főpolgármestertől vagy polgármesterektől, illetve a fővárosi közgyűlés tagjaitól, hogy ellátogassanak minden fővárosi intézménybe. A felterjesztőnél kell a hibát keresni, tehát a szociális részlegen - tette hozzá.
Arról, hogy Balog Zoltán református püspöknek le kell-e mondania a kegyelmi ügy miatt, azt válaszolta: ez a református egyház belügye. Hangsúlyozta: természetesen mindig lehet firtatni, hogy ki, milyen tanácsot adott, de úgy gondolja, hogy a felelősség azé, aki a döntést meghozza, és a döntés meghozó Novák Katalin lemondott.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
A sportember útjának utolsó napjait a fáradtság mellett törött hüvelykujja, valamint az élelmiszer-raktárának kiürülése is nehezítette, de a kedvező időjárásnak köszönhetően gyorsabban tudott haladni.
Óriási tempóban futotta meg az első két kanyart és a célegyenesben ellentmondást nem tűrően, egyértelmű előnnyel vágott be az egyes pályára. Onnan egészen az utolsó kanyarig magabiztosan vezette a mezőnyt, a célegyenesre fordulva viszont láthatóan besavasodott, a lengyel sprinter pedig ráfutott, de megelőzni nem tudta.
Németországban föladják az adósságfék szabályát, mert ez a pénz nincs meg, ezt most hitelként föl kell venni. Ennek az a következménye az Európai Unióra nézve, hogy várhatóan akkor a 3 százalékos hiánycél szabályát az EU is át fogja törni - jelentette ki a magyar kormányfő.