A brüsszeli bürokraták eljárást indítottak, követelik az árréscsökkentés eltörlését, az árak megemelését és a multik adójának eltörlését. Brüsszelnek csak Ukrajna és a multik profitja fontos. Ukrajna támogatásának árát és a multik profitját a magyar családokkal fizettetnék meg - írták.
A 13. havi nyugdíj, amelyet folyamatos támadások érnek a "Brüsszel markában lévő" ellenzék részérőről, "a Tisza Párt szakértőitől is azt halljuk, hogy változtatni kell a 13. havi nyugdíjon", Brüsszel pedig arra kötelezte Magyarországot, hogy az OECD-vel készíttessenek tanulmányt. Az OECD azt javasolja, hogy a 13. havi nyugdíjat korlátozni, átalakítani szükséges - idézte fel Gulyás Gergely.
A kormány reméli, hogy az új amerikai elnök hivatalba lépését követően olyan nagykövet érkezik Magyarországra, aki a lehető legjobb amerikai-magyar kapcsolatokban lesz érdekelt - válaszolta a miniszter egy kérdésre, hozzátéve, hogy ez "180 fokos fordulatot" jelentene a jelenlegihez helyzethez képest.
Az Egyesült Államokban január 20-tól új elnöki adminisztráció lép hivatalba, az addig hátralévő szűk két hónapban úgy tűnik, hogy a még hivatalban lévő demokrata adminisztráció, illetve az európai országok vezetésének egy része mindent megtesz annak érdekében, hogy a háború eszkalációjának veszélyét növelje.
Gulyás Gergely a kormány által elfogadott akcióterv legfontosabb céljának azt nevezte, hogy a magyar gazdasági növekedés a következő években 3 és 6 százalék között legyen, valamint, hogy ez a növekedés a társadalom lehető legszélesebb rétegeit érintse, különösen a magyar családokat, a magyar mikro-, kis és közepes vállalkozásokat.
Magyarország fenntartja magának a jogot, hogy a külföldről érkező forrásokat, amelyek a háborús propagandát szolgálják, visszautalja a feladónak - mondta a miniszter.
Elutasítjuk a kötelező elosztást és elutasítjuk, hogy pénzt kelljen fizetnie Magyarországnak azért, mert nem vesz át migránsokat. Ez a döntés ebben a formában végrehajthatatlan, Európa számára nem jelent segítséget, és a migrációtól szenvedő társadalmak számára sem fog érdemi segítséget jelenteni - mondta Gulyás Gergely.
Gulyás Gergely közölte, fontosnak tartják, hogy a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kinevezési kritériumai sokkal szigorúbbak legyenek. Elmondta, a kinevezési feltételeket 2017-ben a kormány már szigorította, de fontosnak tartják, hogy ezt követően a kinevezés előtt pszichológiai alkalmassági vizsgálat, kiterjesztett megbízhatósági vizsgálat és környezettanulmány is rendelkezésre álljon.
A miniszter szavai szerint Európának kiemelt érdeke, hogy a térségbeli államok megőrizzék a szabadságukat és a biztonságukat. Ezért is kell segíteni például Egyiptomot, hiszen "ha nem így teszünk, akkor százezrek, milliók jöhetnek Európába".
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy szeptember 15-ével lejár az az időszak, amíg az Európai Bizottság elrendelte az ukrán gabona behozatali tilalmát az öt szomszédos országban. Ha a bizottság ezt nem hosszabbítja meg, "akkor kénytelenek leszünk nemzeti hatáskörben ilyen intézkedéseket bevezetni" - mondta.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.