Kormányzati Állásbörze
Latorcai Csaba kijelentette, a közigazgatásban a munkát "nem lehet napi nyolc órában letudni", nem lehet "letenni", amikor lejár a hivatalos munkaidő. Teljes személyiséget kívánó hivatás, de viszonylagos stabilitást nyújt a mai korban is - hangoztatta az államtitkár, jelezve, nagyon sok elhelyezkedési lehetőséget kínálnak a végzetteknek.
2024. március 21. 14:10

Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a II. Kormányzati Állásbörze és Szakmai Napon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2024. március 21-én. MTI/Bruzák Noémi

A közigazgatás egyszerre szolgálat és szolgáltatás, az abban dolgozók szervezik az ország hétköznapjait, működtetik az országot, ez nagy felelősség - mondta az építési és közlekedési miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen csütörtökön, a II. Kormányzati állásbörze és szakmai napon.

Lázár János hangsúlyozta, ehhez a pályához szükséges a szolgálat iránti alázat, személyes elkötelezettség, elhivatottság. Meg kell érteni, hogy ez szolgáltatás, az adófizetőknek joguk van jó minőségű közszolgáltatáshoz, ahhoz, hogy felkészült emberek intézzék az ügyeiket.
   
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szintén a szolgálat fontosságát emelte ki. A közigazgatásban "az a dolgunk, hogy jobbá és szebbé tegyük az emberek mindennapi életét", és "őrizzük a parazsat, az identitást, ami a magyar nemzet egységét adja" - mondta az államtitkár.

Hozzáfűzte, a kormányzat legfelsőbb döntéshozói szintjén is a szolgálat a meghatározó, így minden válság ellenére biztosítani tudják, hogy a magyar állam a magyar embereket, a nemzet egészét szolgálja.
   
Latorcai Csaba kijelentette, a közigazgatásban a munkát "nem lehet napi nyolc órában letudni", nem lehet "letenni", amikor lejár a hivatalos munkaidő. Teljes személyiséget kívánó hivatás, de viszonylagos stabilitást nyújt a mai korban is - hangoztatta az államtitkár, jelezve, nagyon sok elhelyezkedési lehetőséget kínálnak a végzetteknek.
   
Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta, az NKE "hidat képez az elmélet és a gyakorlat között", a hallgatók olyan ismereteket szerezhetnek, amelyekkel helyt tudnak állni a hétköznapok "kihíváshalmazában".
   
Az elmúlt években bebizonyosodott a közigazgatás minden szintjének "ellenálló képessége", jól vizsgázott a "stresszteszten" a stabillá tett rendszer, hiszen képes volt a koronavírus-járvány, az azt követő gazdasági megpróbáltatások idején, majd a háború és a szankciós politika által okozott kihívásoknak is megfelelni, ezekhez úgy adaptálódni, hogy a magyar érdeknek megfelelő döntések szülessenek - jelentette ki az államtitkár. Mindebben szerinte fontos szerepe volt az NKE által biztosított utánpótlásnak.
   
A közigazgatásban valójában decentralizáció folyik, a kormányhivatalok, járási hivatalok közelebb vitték az állampolgárokhoz az ügyintézést a szolgáltató állam érdekében. Nemzetközi összevetésben is mértékadó rendszer jött létre, modern közigazgatási struktúra, amely hatékonyabbá tette a magyar államot, és a kapcsolattartást az állampolgárokkal - magyarázta Kovács Zoltán.
   
Hozzátette, a digitális állampolgárság a XXI. század kihívásainak megfelelően újabb minőséget hoz majd létre. Nem a gyorsaság az egyetlen szempont, éppen ilyen fontos a megbízhatóság, az adatbiztonság is, és ez komoly kihívást jelent - közölte az államtitkár, azt prognosztizálva, hogy két év alatt végzik el a munkát.
   
Az utánpótlásnak igazodnia kell ehhez, komoly digitális kompetenciákkal rendelkező szakemberek kellenek, akik helyt tudnak állni a megváltozott környezetben - jegyezte meg Kovács Zoltán.
 
Varga Réka, az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar dékánja arról beszélt: az állásbörze célja, hogy a hallgatók közvetlen benyomásokat szerezhessenek a közigazgatási szféráról, "találkozzon a kereslet és a kínálat".
   
Az egyetem naprakész, talpraesett munkaerőt biztosít a közigazgatásnak, a hallgatóknak pedig lehetőséget az elhelyezkedésre, amelyet elősegítenek a szakmai gyakorlatok is; a végzettek átlagosan másfél hónap alatt találnak munkát - mondta el a dékán.

MTI
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
  • Terrortámadás – Videó
    A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.
MTI Hírfelhasználó