Keresztényellenesség a XII. kerületben
A kereszténység a legüldözötteb vallás a világon. A Krisztus követői elleni eltörlő indulat már a Hegyvidéken is hullámot vetett.
2024. április 23. 11:27

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a keresztényellenes ideológia már a főváros XII. kerületében is megjelent, a Szolidaritás Mozgalom polgármesterjelöltje ugyanis programjának középpontjába az egyházi szervezetek támogatásának eltörlését állította.

Nacsa Lőrinc, a kisebbik kormánypárt parlamenti frakcióvezető-helyettese keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a Hegyvidéken is meghatározó az egyházak közösségépítő, oktatási, nevelési, szociális és hitéleti tevékenysége, éppen ezért a Hegyvidéki Önkormányzat évente 50 millió forinttal segíti a vallásos emberek munkáját.
   
Rámutatott: az egykori MSZP-s Vincze Géza a Szolidaritás Mozgalom polgármesterjelöltjeként indul Hegyvidéken; "szocialista, kommunista programjának" középpontjába az egyházi szerveztek támogatásának visszaszorítását, eltörlését állította.
   
A KDNP-s politikus szerint Vincze Géza közösségektől, iskoláktól, rengeteg embertől venné el ezt a támogatást.
   
A baloldalon csak egyet tudnak: szétzúzni és megszüntetni a megtartó erővel bíró vallási közösségeket - fogalmazott, hozzátéve: a KDNP - összefogva a Fidesszel - ezt nem fogja hagyni.
   
"Megvédjük közösségeinket, zsidó-keresztény kultúránkat! Megvédjük magyarságunkat" - jelentette ki Nacsa Lőrinc.

MTI
  • Zűrzavaros ma a világ, de Gábriel arkangyal jó hírekkel szolgál
    Azért is jövök vissza évről évre, mert belülről erősít és feltölt, ahogy az ikonokon dolgozom. Gábriel arkangyalnak a története erőteljesen rávilágít, hogy milyen veszélyek vesznek körül, és hogy szükség van olyan hírhozókra, akik jó hírekkel szolgálnak - fogalmazott Simicskó István.
  • Orbán Balázs: Újraosztás zajlik a világban
    A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
  • Győztünk!
    A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
MTI Hírfelhasználó