Daily News Hungary
A hálózat legkésőbb a 2019. évi önkormányzati választások során már aktív volt, feltűntek Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampánya mellett is – jelentette a nyilvánosságnak a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Az állami szervezet első anyaga hallatlan nagy kockázatokra világít rá.
A jelentés summázatából kiderül: A 2022. évi országgyűlési választásokat követően kiderült, hogy a DK–Jobbik–Momentum–MSZP–LMP–Párbeszéd alkotta választási szövetség több mint 4 milliárd forint összegű tiltott külföldi kampánytámogatásban részesült, amelyből kampányeseményeket, kampányeszközöket és választási mozgósítást finanszíroztak. A teljes összeg 78%-a az amerikai bejegyzésű Action for Democracy (A4D) nevű alapítványon keresztül jutott el a donoroktól Magyarországra.
A pénz egy része a Bajnai Gordon korábbi kormányfőhöz köthető DatAdat-cégcsoporthoz került.
82. A közelmúltban megjelent az X közösségi média platformon több olyan felvétel, amelyeken az A4D-hez köthető magyar, illetve amerikai és más külföldi állampolgárságú személyek egyeztetnek többek között a 2022-es választás során élesített illegális kampányfinanszírozási rendszer működtetéséről és mögöttes politikai-üzleti céljairól.
a4d
83. A felvételeken elhangzottak alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított, amely során számos új, eddig felderítetlen információ birtokába jutott a Magyarország szuverenitását ért támadás hátteréről. A jelentés főbb megállapításai:
A közösségi médiában megjelent felvételek egy hosszabb, rögzített beszélgetésekből álló videóanyagból származnak. Egyértelmű, hogy a megjelent felvételek hitelesek és nem manipuláltak, tehát hűen tükrözik az abban megszólalók valódi véleményét.
• A tiltott külföldi kampánytámogatás mögött olyan hálózatszerű struktúra működik, amelynek saját, egész Közép-Európára kiterjedő politikai és üzleti
érdekei vannak. Ahol ezeket az érdekeket hatékonyan tudják érvényesíteni, azokat az országokat jó szövetségesnek tartják, ahol azonban az érdekeikkel ütköző vezetés van, ott politikai változást akarnak elérni.
• A hálózat tagjainak elmondásából kirajzolódik, hogy az orosz-ukrán háború eszkalációjáért lobbiznak az Egyesült Államokban is.
• A magyarországi választások befolyásolása a hálózat érdekeinek érvényesítése céljából történik, és a hálózat tagjai hasonló beavatkozásra tesznek utalásokat a közelmúltban lezajlott lengyelországi és a szlovákiai választások kapcsán is.
• A hálózat legkésőbb a 2019. évi önkormányzati választások során már aktív volt, feltűntek Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampánya mellett is.
• Nem egyszeri esetről van szó, hanem egy jelenleg is aktív fenyegetésről, amely mögött egy, a térségben hosszú ideje aktív érdekcsoport áll.
• Nem a tiltott külföldi finanszírozásban részesült pártok kerestek támogatókat, hanem a nagy donorok kerestek végrehajtókat saját céljaik elérése érdekében.
• A megszólalók Soros Györgyöt az egyik nagy donorjukként azonosították.
84. A Szuverenitásvédelmi Hivatal a jelentésben szereplő információk nyomán figyelmezteti a magyar állami szerveket, hogy a bemutatott struktúrák és folyamatok jelenleg is veszélyeztetik a választási folyamatok tisztaságát, ezért indokolt megerősíteni Magyarország szuverenitásának védelmét.
Szuverenitávédelmi Hivatal
Ma is aktív a hálózat: fenyegetést jelent!
A 2022-es országgyűlési választást külföldről befolyásoló hálózat ma is aktív és az ukrajnai háború eszkalációjáért dolgozik - írta a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerdán nyilvánosságra hozott, az X közösségi platformon megjelent felvételek vizsgálatáról szóló jelentésében, amelyben az is szerepel, hogy a vizsgált időszakban mintegy 5,5 millió dollárt juttattak el az amerikai bejegyzésű Action for Democracy (A4D) nevű alapítványon keresztül Magyarországra, és a DatAdat-cégcsoport már Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampánya mellett is feltűnt.
A jelentés szerint a pénz egy része a Bajnai Gordon korábbi kormányfőhöz köthető DatAdat-cégcsoporthoz került.
Kiemelték, hogy az információk alapján a DatAdat-cégcsoport már Karácsony Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) 2019-es főpolgármester-jelölti kampánya mellett is feltűnt. Azt írták, a DatAdat által a Karácsony-kampánynak felkínált szolgáltatás "az emberi méltóságot sértő, előítéletes kategorizálást alkalmazott a választók csoportosításánál".
A hivatal szerint a feltárt információk alapján a DatAdat által kínált szolgáltatás kiterjedt többi között a közösségi médiafelületek, valamint tömeges e-mail-küldő és online petíciós rendszer üzemeltetésére.
Kati Marton – hirtv
Amely lehetőséget teremtett dezinformációs kampányok lefolytatására.
A rendelkezésre álló információk alapján ehhez 6,1 millió ember adatait kínálták fel, amely "a magyar állampolgárok adatainak védelmével kapcsolatos szuverenitás megerősítésének szükségességét is felveti" - áll a jelentésben.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal arra figyelmeztetett, hogy nem egyszeri esetről van szó.
Hanem egy jelenleg is aktív fenyegetésről.
Amely mögött egy, a térségben hosszú ideje aktív érdekcsoport áll.
Chris(topher) Maroshegyi – diplomatic curier
A jelentés szerint a hivatal több új, eddig felderítetlen információ birtokába jutott a Magyarország szuverenitását ért támadás hátteréről a vizsgálat során.
Megállapították, hogy a tiltott külföldi kampánytámogatás mögött egy olyan hálózatszerű struktúra működik, amelynek saját, egész Közép-Európára kiterjedő politikai és üzleti érdekei vannak. Azokat az országokat, ahol ezeket az érdekeket hatékonyan érvényesíthetik, jó szövetségesnek tartják, ahol azonban az érdekeikkel ütköző vezetés van, ott politikai változást akarnak elérni - közölték.
A jelentésben az is szerepel, hogy a magyarországi választások befolyásolása a hálózat érdekeinek érvényesítésére történik, és a hálózat tagjai hasonló beavatkozásra tesznek utalásokat a közelmúltban tartott lengyelországi és a szlovákiai választásokkal kapcsolatban is.
Nem a tiltott külföldi finanszírozásban részesült pártok kerestek támogatókat.
Hanem a nagy donorok kerestek végrehajtókat saját céljaik eléréséért - hangsúlyozták a jelentésben.
Hozzátették, hogy a felvételeken megszólalók Soros Györgyöt az egyik nagy donorjukként azonosították.
Clark – cnn
A megvizsgált felvételek alapján a jelentés arra is kitért, hogy a hálózat tagjai az orosz-ukrán háború eszkalációjáért lobbiznak az Egyesült Államokban is. A jelentésben bemutatták többi között Wesley K. Clarknak, az Egyesült Államok hadserege nyugalmazott tábornokának, az A4D tanácsadói testület tagjának nyilatkozatait. Mint írták, Simonyi András Washingtonban élő magyar diplomatával például az Egyesült Államok által élezendő háborús konfliktusok és az üzleti lehetőségek összehangolásáról beszélt.
Simonyi András 2007-ben – wikipedia
Arról is beszéltek a jelentés szerint, hogy kiállásuk a háború ügyében hozzájárult az amerikai politika háborúpárti álláspontjának kialakításához és kritizálták a Biden-kormányzatot, amiért szerintük még mindig nem a szükséges mértékben avatkozik bele a háborúba.
Az X platformon megjelent felvételeket is megvizsgálta a hivatal. Azt írták, hogy felvételeken, amelyeken a DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd választási szövetség tiltott külföldi finanszírozásában érintett szereplők beszélnek a magyarországi választások és magyar politika befolyásolásáról hitelesek, nem manipuláltak.
A hivatal a jelentésben szereplő információk alapján arra figyelmezteti a magyar állami szerveket, hogy "a bemutatott struktúrák és folyamatok továbbra is súlyosan veszélyeztetik a választási folyamatok tisztaságát és Magyarország szuverenitását".
A teljes jelentés a https://szuverenitasvedelmihivatal.hu/dokumentumok/SZH-0162-2024.pdf oldalon olvasható.
MTI
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.