Megdöbbenéssel fogadta a köztársasági elnököt ért vádakat a Magyar Ügyvédi Kamara
A Magyar Ügyvédi Kamara megdöbbenéssel fogadta, hogy korábbi ügyvédi tevékenysége miatt a köztársasági elnököt „köztörvényes bűnözőnek” és „a földmaffia kiszolgálójának” nevezett egy politikai párt.
2024. május 27. 12:59
A kamara hétfői közleményében azt írta, mélységes aggodalomra ad okot, hogy a politikai csatározások hevében olyan vádakat fogalmaznak meg politikai szereplők, amelyek súlyosan sértik nemcsak a köztársasági elnöki intézménybe, de az ügyvédségbe vetett közbizalmat is. Kiemelték: a politikai térben elhangzott súlyos szavakkal szemben
a Magyar Ügyvédi Kamara meg nem cáfolt meggyőződése az, hogy Sulyok Tamás az ügyvédi hivatását nagy közmegbecsüléssel végezte; emellett tudományos és alkotmánybírói tevékenysége során mindenkor kiállt az ügyvédi és kamarai függetlenség mellett, amelyet a jogállamiság és közbizalom alappillérének tartott, és amelyért a Magyar Ügyvédi Kamara ezúton is külön köszönetét fejezi ki.
Hangsúlyozták: ezt a közbizalmat érte most támadás a már idézett durva kijelentésekkel. A kamara a rá vonatkozó törvény alapján minden esetben eljár az ügyvédi tevékenységre vonatkozó jogszabályt vagy az ügyvédekre irányadó etikai szabályokat sértő kollégákkal szemben. Ugyanilyen határozottsággal fel fog lépni az ügyvédeket ügyvédi tevékenységük miatt, vagy, mint a jelen esetben, közéleti tevékenységük során – méltatlanul – érő támadások ellen, mert alapvető feladatának tekinti az ügyvédségbe vetett közbizalom megóvását – írták.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Keresztény Európát akarunk, mert hisszük, csak ennek van jövője - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a fejújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén pénteken.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.