Az Egyesült Királyságban "társadalmi robbanást okozott" az egy héttel ezelőtti eset, amikor egy ruandai származású 17 éves halálra késelt három tíz év alatti kislányt és többeket megsebesített.
2024. augusztus 7. 10:10
Ruanda – whereismap
Ha a szerb rendőri erők bármilyen okból csökkentik a jelenlétet a magyarországi útirányokon, akkor ismét nőhet a migrációs nyomás a magyar határon - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Bakondi György közölte: közel háromezer hatsértőt fogtak el, és 45 embercsempészt állítottak bíróság elé idén Magyarországon. Ez a tavalyi év ugyanezen időszakához képest kevesebb, de a 2015 előtti békeidőszakhoz képest kiugróan magas - tette hozzá.
Rámutatott: az embercsempészek döntik el azt, hogy az illegális bevándorlók mikor, merre mennek, ugyanakkor "európai szintű koordináció is feltételezhető a háttérben." Éppen ezért Magyarországnak szinten kell tartania a biztonsági intézkedéseket - húzta alá.
Bakondi György kijelentette: valamennyi Európába vezető útvonal zsúfolt.
A főtanácsadó felidézte, hogy a Görögországból és Törökországból Bulgárián át vezető útvonal hosszú időn keresztül Magyarországon keresztül ért el Európába. Ezt a helyzetet azonban sikerült megállítani tavaly az utolsó negyedévben, amikor a magyar rendvédelmi erők, a szerbekkel együttműködve, megszilárdították a határőrizetet, és kiszorították az embercsempészeket - magyarázta. Hozzátette: ennek következtében erőteljes terelőhatás alakult ki Románia, valamint Bosznia-Hercegovina és Horvátország felé.
Bakondi György kitért arra is, hogy az európai lakosság ma már másképp ítéli meg az illegális bevándorlást, mint néhány évvel ezelőtt. Az emberek értetlenül állnak az előtt, hogy miért engedtek be ennyi illegális migránst, és miért kapnak a bevándorlók "egyre nagyobb szeletet" a szociális ellátásból - fogalmazott.
Leszögezte: az Európában bekövetkező terrorcselekmények, a köztörvényes bűncselekmények sokasága, a no go zónák kialakulása és a kiutasítások ellehetetlenülése miatt az általános megítélés egyre romlik a lakosság körében.
Hangsúlyozta: mindennek politikai kihatásai is voltak, "nem véletlen, hogy 18 millión szavaztak a konzervatív-patrióta pártokra" az európai parlamenti választásokon.
Bakondi György a Kossuth rádió reggeli műsorában is beszélt arról, hogy Európa-szerte "megindult egy társadalmi, politikai változás" a migránsok megítélését illetően. Mint mondta, az Egyesült Királyságban "társadalmi robbanást okozott" az egy héttel ezelőtti eset, amikor egy ruandai származású 17 éves halálra késelt három tíz év alatti kislányt és többeket megsebesített.
Jelezte: Olaszország is nemzeti megoldást keresett, mert nem találja jónak az Európai Unió migrációs elképzelését és gyakorlatát.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.