A kormány intézkedésének hála soha nem látott pedagógus béremelés indult: idén 32,2 százalékkal nőtt a tanárok bére, jövőre pedig 21 százalékos béremelés várható – írta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője hétfői MTI-hez eljuttatott közleményében.
2024. szeptember 2. 16:02
Simicskó István úgy fogalmazott: mi, kereszténydemokraták hisszük, hogy az iskolák tudást és értéket adnak át a fiatal generációk számára. Hozzátette: gyermekeink szellemi és lelki fejlődését egy anyagilag is jobban megbecsült pedagóguskar hatékonyabban tudja elősegíteni. A KDNP frakcióvezetője kitért arra is, hogy a köznevelésre ma több mint két és félszer többet fordítanak, mint a 2010 előtti baloldali vezetés. Csaknem ötezer helyszínen mintegy ezermilliárd forintnyi iskolafejlesztési beruházás indult el 2018 óta. Jelenleg 57 új tanuszoda, 87 tornaterem, 44 tanterem, 31 új iskola építése zajlik országszerte – sorolta.
Simicskó István rámutatott, kiemelten kezelik a diákok és családjaik megsegítését is: a családtámogatás rendszerén belül ingyen tankönyvvel, étkeztetéssel, támogatott kirándulásokkal és táborokkal, valamint ingyenes KRESZ- és nyelvvizsga lehetőséggel külön segítik az iskoláztatást. A szülők terheinek csökkentésére és az iskolakezdés megkönnyítése érdekében idén is hamarabb érkeztek a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátások, a gyermekgondozást segítő ellátás, a gyermeknevelési támogatás és a családi pótlék. Az iskolákban tartózkodók biztonságát pedig iskolaőrökkel növeljük – jelezte a kormánypárti politikus. Simicskó István úgy fogalmazott, bíznak benne, hogy az új tanév mindenki számára sikereket tartogat és mindenhol megvalósulnak Szent II. János Pál pápa szavai: „Az iskola nem pusztán a tanulás helye, hanem egy közösség, ahol a szeretet, az együttműködés és a közös értékek megerősítése révén építjük a jövőt.”
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Amíg Németország, amely kirobbantotta az első világháborút 70 ezer négyzetkilométer területi veszteséget szenvedett el, Ausztria, amely megfogalmazta a hadüzenetet 40 ezer négyzetkilométert és a háborút ellenző Magyarország pedig 180 ezer négyzetkilométer területet vesztett.
A kereszténység globális pápaság nélkül is létezhetne, ugyanakkor az intézmény alapja az evangéliumi eszményekből, mai szuverén formája pedig a történelemből vezethető le – jelentette ki a professzor.
"Ez a szellemiség kapcsolta egybe az egyházi közösséget, de ez a szellemiség kapcsolja össze a nemzetet is, tartja meg az országot, és mutat irányt, amikor az életre vezető utakat keressük: amikor gyermekeket nevelnek, földet művelnek, városokat építenek, könyvet írnak, és akkor is, amikor a hazát védelmezik" - fogalmazott a tárcavezető.