Újabb csontváz dőlt ki Magyar Péter szekrényéből
A Magyar Nemzet újabb olyan szerződésre bukkant, amelyet Magyar Péter még a Diákhitel Központ vezetőjeként kötött egy Trentin Balázs érdekeltségébe tartozó céggel. Trentin Balázs pedig nem más, mint a Tisza Párt egyik jelenlegi háttérembere, aki a vidéki szervezetek kialakításában vesz részt. Vagyis Magyar Péter még állami cégvezetőként juttatott tízmilliókat egy mostani fontos emberének cégeihez. Tette mindezt érdekes feltételek mellett.
2024. szeptember 23. 11:47

Újabb kételyeket ébresztő szerződésre bukkant a lap abból az időszakból, amikor Magyar Péter vezette az állami hitelezéssel foglalkozó intézményt, a Diákhitel Központot. Mint arról beszámoltunk, nagyjából egy hete Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tett közé bejegyzést a közösségi médiában, amelyben azt állította: a Diákhitel Központ vezetőjeként Magyar felesleges, ráadásul túlárazott szerződéseket írt alá. Hadházy példákat is említett, majd arra utalt, hogy az egyik ilyen megállapodás teljesítője ma a Tisza Pártnak dolgozik. Magyar Péter ezt egy szinte megszámlálhatatlan alkalommal átírt Facebook-kommentben utasította vissza. Csakhogy a lap kiderítette a részleteket. Mint a Magyar Nemzet megírta, a Magyar vezette Diákhitel Központ 2021. december elsején kötött szerződést egy bizonyos Troia Media Kft.-vel. A cég ebben azt vállalta, hogy nettó 13,34 millió forintért kiszámolja, hogy a diákoknak nyújtott hitelezésnek milyen valószínűsíthető hatása volt a nemzetgazdaságra. Emellett meg kellett becsülje az is, hogy az elkövetkező három–öt évben milyen gazdasági hatás kapcsolódhat a diákhitelekhez.

A teljességgel képtelennek tűnő megbízást ráadásul igen gyorsan el kellett végezni: a lap által megismert szerződés szerint december 23-e előtt meg kellett tartani az úgynevezett vezetői prezentációt. Úgy fest, Magyar Péter akkor már úgy akart karácsonyozni, hogy tisztában van azzal, milyen hatással van a nemzetgazdaságra az általa vezetett cég tevékenysége.

A Magyar Nemzet most újabb érdekes szerződésre bukkant. Egy évvel az előző eset előtt kötött szerződést a Diákhitel Központ a Think & Tank Management Kft.-vel. Az a megbízás 14,7 millió forintról szólt, és szintén igen sürgős lehetett, a munkát ugyanis 2020. december 14. és 31. között kellett elvégezni. A két szerződés körülményeiben több közös pont is akad. Egyrészt mind a kettő éppen csak nem éri el a 15 millió forintot, másrészt mindkettőt az adott év utolsó napjaiban kötötték. Hadházy Ákos ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: az összegeket úgy határozták meg, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírni, az időpontok pedig szerinte arra utalnak, hogy a Magyar Péter vezette állami cég ki akarta szórni az év közben megmaradt pénzt. De akad még egy kapocs. A Diákhitel Központtal szerződő mindkét vállalkozás, azaz a Troia Media Kft. és a Think & Tank Management Kft. is Trentin Balázs Lajoshoz köthető.

Magyar Nemzet
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
  • Terrortámadás – Videó
    A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.
MTI Hírfelhasználó