Ferencváros-Tottenham: 1:2
Nem volt gyengébb a Fradi a Tottenhamnél, de a gyerekes ügyetlenségek, amelyek a Fradi játékát évek óta jellemzik, lehetetlenné tették a pontszerzést. A bírók nyomták a Ferencvárost, ez is kellett a Tottenham győzelméhez. A B-közép hatalmas ünneplésben részesítette a meccs után a Fradit.
Utoljára frissítve: 2024. október 3. 20:35
2024. október 3. 18:33

Saldanha KÜZD – FRADI.HUgyengén a kapui

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

A tartalékos kezdővel felálló vendégek a 23. percben Pape Sarr góljával szereztek vezetést, majd a 86. percben a csereként beállt Brennan Johnson lőtt kapufás gólt. A zöld-fehérek Varga Barnabás révén a 90. percben szépítettek, de akárcsak múlt héten az belga RSC Anderlecht otthonában, ezúttal sem tudtak pontot szerezni.

A Ferencváros a harmadik fordulóban október 24-én a francia Nice együttesét fogadja.

I. félidő:

23. perc: ártalmatlannak tűnő középre játszott labdát két ferencvárosi védő is elvétett, Gartenmannak pedig fogalma sem volt, merre pattant, így Sarr lecsapott a lehetőségre és öt méterről a kapu jobb oldalába lőtt (0-1).

II. félidő:

86. perc: Johnson vette át a labdát a 16-oson belül, Kulusevski szépen elvitte az embert, a támadónak így megnyílt a hely, és szépen tekert a jobb alsó sarokba, a labda a kapufáról pattant a hálóba (0-2).

90. perc: Ramírez húzott el a bal oldalon, középre adását Varga becsúszva a keresztléc alá lőtte (1-2).

Gyönyörű, Európát ábrázoló koreográfiával, a "Ferencváros mindenek felett" felirattal, és fülsüketítő hangorkánnal fogadták a hazai szurkolók a csapatokat. Az angolok erősen tartalékos kezdővel vágtak neki az összecsapásnak, több olyan játékos kapott lehetőséget Ange Postecoglutól, akik a Premier League-ben eddig csak epizódszereplők voltak.

Nagy lendülettel, veszélyes akciókkal kezdett a Ferencváros - ha Traoré kicsit bátrabb, akkor akár a kapuig is gyalogolhatott volna Abu Fani hosszú labdája után -, a Tottenham nagyjából tíz perc után tért magához, előbb a fiatal Lankshearnek volt egy óriási ziccere, de öt méterről fölé fejelt, majd Dibusz védte Sarr lövését. A 16. percben egy pillanatra "felrobbant" stadion, a zöld-fehérek Varga sarkazásával induló és talán a szezon legszebb akcióját végig vezetve a kapuba találtak, de a válogatott csatár fejesgólját hajszálnyi les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

Nem sokkal később egy védelmi hibát azonnal kihasználva előnybe került a Tottenham, majd a 33. percben Pedro Porro lapos lövése csattant a kapufán. A folytatásban is a szigetországiak futballoztak veszélyesebben, a Ferencváros csak hosszú labdákkal tudott próbálkozni, de a szünetig nem változott az eredmény.

A szünet után néhány perccel Saldanha lövését védte a vendégek kapusa, majd az angolok pillanatai következtek, de a különbség nem nőtt. A 64. percben egy szögletet kontrázott meg a Tottenham, de Werner ziccerben rossz megoldást választott. A német csatárnak ez volt az utolsó megmozdulása, Postecoglu ekkor egyszerre küldte pályára három legértékesebb játékosát, Kulusevskit, Maddisont és Johnsont. A londoniak játéka ettől magabiztosabb is lett, de nem ültek rá az eredményre, ez pedig lehetőséget adott a Ferencvárosnak néhány ellenakcióra is. A 80. percben Johnson lőtt sistergős kapufát, a túloldalon Kady fejelhetett tisztán.

Ebben az időszakban a Ferencváros játékában benne volt a gól, mégis a csereként pályára lépő Johnson egy szép tekeréssel a 86. percben úgy tűnt, eldönti az összecsapást. A 90. percben Varga remek mozdulattal ugyan szépített, az ötperces ráadásban azonban már nem jött újabb hazai lehetőség.

Európa-liga, alapszakasz, 2. forduló:

Ferencvárosi TC-Tottenham Hotspur (angol) 1-2 (0-1)

Groupama Aréna, 20 795 néző, v.: Igor Pajac (horvát)

gólszerzők: Varga B. (90.), illetve Sarr (23.), Johnson (86.)

sárga lap: Civic (22.)

Ferencvárosi TC: Dibusz - Gartenmann (Makreckis, 77.), Cissé, Gustavo, Ramírez - Abu Fani (Pesic, 84.), Maiga - Traoré (Kady, 77.), Saldanha (Zachariassen, 60.), Civic (Ben Romdhane, 60.) - Varga B.

Tottenham Hotspur: Vicario - Pedro Porro, Romero, Gray, Davies - Sarr (Solanke, 81.), Bissouma, Bergvall (Kulusevski, 65.) - Moore, Lankshear (Maddison, 65.), Werner (Johnson, 65.)

 

Benne volt a döntetlen, de...

A 90. percben Ramirez beadását Varga bevágta: 1:2

A 83. percben sorozatos Fradi-ügyetlenkedések után a Tottenham lezárta a meccset: 0:2

A 65. percben ászokat küld be a Tottenham edzője csereként.

59. perc: Saldanhát lecserélték. 

A 38. percben Traoré a kapu helyett a Kígyó térre bikázta a labdát. 

Ahogy az lenni szokott: a mi kihagyott helyzeteink után az ellenfél lő gólt: Sarr lövésével megszerezte a vezetést a Tottenham, 0-1!

A 20. percben Civic indokolatlanul sárga lapot kapott.

A 19. percben kétszer hagytunk ki egy nagy helyzetet.

A 17. percben nem adtak meg egy Fradi-gólt  a bírók. Varga fejelt a hálóba. Lest ítéltek.

A 12. percben Dibusz védett egy erős löketet.

A mi 16-osunknál buta labdaeladásokkal hozza helyzetben az ellnfelet a Fradi. 

A 8. percben Traoré lövését a kapus védte.

Varga Barnabás már az első 4 percben két gólhelyzetet kihagyott.

Bátran kezd a Fradi.

 

Pascal Jansen vezetőedző kijelölte a Ferencváros kezdőcsapatát a 18:45-kor kezdődő, Tottenham elleni Európa-liga mérkőzésre, melyet az M4 Sport közvetít élőben.

A holland szakember Varga Barnabást és a hétvégén csereként triplázó Saldanhát is a kezdőbe jelölte, amely így néz ki:

Dibusz – Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo, Ramírez – Abu Fani, Maiga, – Traoré, Saldanha, Civic – Varga B.

Kispad: Varga Á. (K), Bem Romdhane, Pesic, Zachariassen, Kady, Botka, Szalai, Makreckis, Gruber, Tóth A., Rommens, Misidjan

Amellett, hogy Saldanha először kap helyet a kezdőben, meglepetés, hogy Civic Ramírez előtt, a középpálya bal oldalán kap lehetőséget.

A vendég Tottenham finoman szólva sem a legerősebb csapatával fut majd ki a Groupama Aréna gyepére, hiszen Maddison, Solanke, Kulusevski, Bentancur és Van de Ven is csak a kispadon kezd, miközben a 19 éves csatár, Will Lankshear és a 17 éves középpályás, Mike Moore is ott van a kezdőben – most először.

A Spurs kezdőcsapata:

Vicario – Pedro Porro, Romero, Gray, B. Davies – Sarr, Bissouma, Bergvall – Moore, Lannkshear, Werner
Kispad: Forster (K), Austin (K), Maddison, Solanke, Kulusevski, Johnson, Bentancur, Van de Ven, Dorrington, Cassanova, Ajayi

Az M4 Sport élő felvezetőműsora 18 órakor kezdődött, melyet online nézhet élőben:

MTI
Címkék:
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Kik voltak a Kossuth téri sortűz megrendelői?
    Tizenhárom éves fiút is megöltek a Kossuth téri sortűzzel. A történelmi gaztett baloldali bűnöseiről azonban ma, 68 évvel a tömeggyilkosság után is csak sejtető utalásokkal lehet beszélni.
  • Januárban újabb 40 kastélyt hirdetnek meg
    A szabadkígyósi Wenckheim-kastély nem lett felújítva az emelet és a melléképületek, amelyre még mintegy 7,7-8,6 milliárd forint között kellene költeni. "Tőkeerős partnerre van szükség", aki a felújítás mellett az üzemeltetésre is tud forrást szánni; a következő tíz évben összesen mintegy 8-10 milliárd forintot.
  • Elfoglalnák Brüsszelt a patrióta civilek
    A szellemi erő a patrióták oldalán van, ám a bürokraták a korábban megszállt adminisztárciós poziciókba beleterpeszkednek, és foggal-körömmel védik azok minden négyzetcentiméterét. A szellemi erőknek azonban felül kell kerekedniük a gátlástalan bürokrácián.
MTI Hírfelhasználó