Az EU-csődtömeg okozói nem fognak bíróság elé állni
Bármennyi hibát és bűnt elkövethetnek, soha nem lesznek felelősségre vonva, mert ugyanazok az erők mozgatják őket, amelyek az európai bíróságot is. Ha Macronnak igaza lenne és az EU belátható időn belül meghalna, nekik akkor is biztosítva lenne a menekülési út. Soha nem állnak bíróság elé – rögzíti Bánó Attila.
2024. október 4. 10:14

A főhadiszállás – archív

„Az Európai Unió meghalhat, nagyon fontos pillanat előtt állunk" – figyelmeztetett Emmanuel Macron francia elnök a berlini Globális Párbeszéd konferencia egyik panelbeszélgetésén. Bánó Attila publicistát kérdezte a Gondola.

– Szerkesztő úr, „Mi más egy állam igazságosság nélkül, mint rablóbanda?" – kérdi Szent Ágoston. Az Európai Unió vezetősége tele van korrupt politikusokkal. A brüsszeli garnitúrának semmi köze az erkölcsösséghez, mégis valószínűtlen, hogy Emmanuel Macron jóslata megvalósuljon. Az EU rozzant hierarchiája fennmarad. Vajon miért?

– Érdemes hangsúlyozni, hogy a berlini konferencián a globalizmus meggyőződéses hívei folytattak párbeszédet. Amikor a francia elnök kongatja az EU fölött a vészharangot, akkor ezzel hasonló célja lehet, mint amit a brüsszeli vezetés tűzött maga elé az illegális migráció kezelése terén. A migránsügyet az unió a lehető legrosszabbul kezelte. A szemellenzős döntéshozók Európára zúdították azokat a tömegeket, amelyek hatalmas tehertételként, már-már katasztrófaként nehezednek az unió országaira. Ezt a helyzetet úgy próbálták enyhíteni, hogy a tagországokat kötelezték a migránsok befogadására, miközben az uniós polgárokat erről elfelejtették megkérdezni.
Emmanuel Macron most az EU gazdasági jövőjéről festett riasztó képet. Erre minden oka meg van, ugyanis az unió bürokratikus, sunyi és agresszív vezetői – Macron elvtárssal karöltve − a migránsválság mellé bevállalták, pontosabban ránk kényszerítették az ukrajnai válság minden tehertételét. Ha ez „csak” a humanitárius segítség költségeire szorítkozott volna, nem is lenne gond. Ezek a zsenik azonban számolatlanul öntötték és öntik az eurómilliárdokat az oroszokkal háborúzó Ukrajna fegyver- és hadianyag szükségleteinek kielégítésére, az Oroszország elleni gazdasági szankciókkal pedig elvágtak bennünket az olcsó orosz energiaforrásoktól, a kereskedelmi kapcsolatokból származó előnyöktől. Annyi rossz döntést hoztak, amennyi a csövön kifért. Most ezeknek a következményeire „ébredt rá” Macron, aki arról szónokol, hogy Európa belátható időn belül meghalhat, de tudjuk, a baloldali elvbarátaival hamarosan előrukkol a megoldással. Ez pedig arról fog szólni, hogy vállaljunk újabb áldozatokat és takarítsuk el közösen azt a csődtömeget, amit ők idéztek elő.

– A Szovjetunió vezetői is korrupt figurák voltak, és ők tankokat is küldtek szovjet katonákkal a „baráti" országokba, így hazánkba is. Az EU ugyancsak korrupt vezetői szintén küldenek tankokat egy háborúba, egyelőre nem európai katonákkal. Logikus lenne, hogy a brüsszeli bürokrácia is megbukjon, mint a moszkvai tette. Mégis működésben marad beláthatatlan ideig. Mi az, amit ezek jobban tudnak, mint a másik unió egykori vezetői?

– Jobban értenek a tömegek manipulálásához, a demokratikus játékszabályok kijátszásához, nyílt diktatúra helyett a demokráciának álcázott diktatúra működtetéséhez. Lehet mondani erre, hogy ezek ügyesebbek, mint a szovjetek voltak, viszont hazugabbak. Az úgynevezett proletárdiktatúra őszintébb volt, ugyanis nem tagadta a rendszer diktatórikus jellegét, a brüsszeli vezetés azonban úgy tesz, mintha a demokrácia élharcosa lenne, miközben baloldali diktatúrát alkalmaz. Magyarország évek óta érzi a kettős mércével ítélkező brüsszeli politika büntető kezét.
Szerintem egyszer ez a rendszer is bukni fog, bár most úgy tűnik, hogy a bajok ellenére életképes. A francia elnök jóslatát a helyi értékén érdemes kezelni. Macronnak időnként szüksége van arra, hogy mondjon valami nagyot, és rá terelődjön a figyelem. Ha nem ezt tenné, teljesen elszürkülne és észrevétlenné válna, hiszen egyre népszerűtlenebb. Emlékszünk, amikor „bátran” kijelentette, hogy Franciaország kész megtámadni Oroszországot, és a fegyvereken kívül francia katonákat is küldene az ukrajnai frontra. Abból se lett semmi, miként a pesszimista jóslata is csak egyfajta ijesztgetés. Ráadásul semmi újat nem mondott azzal, hogy Európa két-három éven belül meghalhat, mert alulmaradt a befektetésekkel és kiesik a globális piacokról. Orbán Viktor miniszterelnök jóval korábban felhívta a figyelmet arra, hogy az EU nagy bajban van, és “ha bizonyos döntéseket nem hozunk meg, akkor az EU versenyképessége az Egyesült Államokkal és Kínával szemben megállíthatatlanul visszaesik”. A magyar uniós elnökség éppen ezért szeretne elérni egy rendezést célzó megállapodást a tagországokkal.

Bánó Attila – archív

– Az Európai Unió gazdaságpolitikája csődtömeg, a gazdaságpolitika alakítói azonban dúsgazdagok. Miért tudjuk, hogy ezek soha nem fognak bíróság elé állni?

− Az unió gazdasági csődjéről nemrég Mario Draghi, a bankárból lett korábbi olasz miniszterelnök készített jelentést, és róla tudjuk, hogy korábban az Európai Központi Bank elnöke volt, illetve három éven keresztül dolgozott a Goldman Sachsnál. Ízig vérig globalista politikus, akinek a megoldási javaslatai is globalista érdekeket fognak szolgálni. Ne legyenek illúzióink, Ursula von der Leyen, Manfred Weber, Charles Mitchel és társaik továbbra is kártékonyak lesznek. Bármennyi hibát és bűnt elkövethetnek, soha nem lesznek felelősségre vonva, mert ugyanazok az erők mozgatják őket, amelyek az európai bíróságot is. Ha Macronnak igaza lenne és az EU belátható időn belül meghalna, nekik akkor is biztosítva lenne a menekülési út. Soha nem állnak bíróság elé. Ebben a jóslatban sokkal több a realitás, mint a Macron félében.

Molnár Pál

Gondola
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Bakondi György: Hazánk mindent megtesz az európai biztonságért
    Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.
  • Máté Lászlónak – odaátra
    Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
  • BL-selejtező - Robbie Keane: meg akarjuk nyerni a szerdai visszavágót
    Keane a sajtótájékoztatón jelen lévő örmény újságírók miatt nem részletezte, hogy milyen módosítást hajt majd végre a Ferencváros védelmében, mivel az Örményországban kiállított Ibrahima Cissé szerda este nem léphet pályára. "Majd holnap meglátják" - tette hozzá mosolyogva.
MTI Hírfelhasználó