A múzeum lenyűgöző Kupolatermében kapnak helyet a kortárs MOME-ékszerek és művészeti reflexiók
2024. október 16. 17:54
Tóth Zoltán - Érintés (bross)
Ünnepélyes keretek között kötött együttműködési megállapodást az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, amelyet Dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Koós Pál, az egyetem rektora írt alá szerdán a Nemzeti Múzeumban – jelentette a Gondolának a Magyar Nemzeti Múzeum.
Az együttműködés alapvető célja, hogy az intézmények az elméleti és gyakorlati tudásbázisukat, szakmai kapcsolatrendszerüket, közös szakmai terveik megvalósítása érdekében mozgósítsák. A megállapodás emellett lehetőséget biztosít közös programok és kiállítások szervezésére, gyakornoki program indítására, közös kurzusok és további képzési formák kidolgozására, a MOME-szakirányú programjaiban való részvételre.
„Az együttműködési keretmegállapodás elsődleges célja, hogy a nemzeti kultúra ügyében elhivatott két intézmény számos ponton erősítse az eddigi kapcsolatait, és új platformokat is nyitunk az együttműködés számára. Számunkra kiemelkedően fontos, hogy a hallgatók felé a Nemzeti Múzeum nyitott legyen, élővé tegyük ezt a házat és ennek már egy kiemelkedő programja lesz a most szombattól látogatható ékszerkiállításunk, ahol a MOME ékszertervező oktatói, tanárai és hallgatói is bemutatkoznak.” - fejtette ki Dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK MNM főigazgatója.
„Ez a megállapodás hosszú távon nagyon hasznos lehet mindkettőnknek. Mi egy nagyon komoly tudást tudunk behozni az egyetem falai közé. A 144 éves történetünkben mindig fontos volt, hogy a tradíciók megőrzésével, követésével foglalkozzunk és ezeknek a felhasználásával generáljunk új terveket, alkotásokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetem által képviselt művészeti ismeretek hasznosak a múzeum számára, a különböző kiállításoknak és a múzeum életének újragondolásában, fejlesztésében.” - mondta el Koós Pál, a MOME rektora.
Zilahi Antal - Mirror error-sorozat (bross)
A két intézmény közös együttműködésének első állomása az október 19-étől látogatható Ragyogj! - Ékszerek ideje című időszaki kiállításban is látható kooperáció lesz. A tárlat egy, a múzeum 222 éves gyűjteményének ékességeit bemutató, és az emberiség történetének negyvenezer évét felölelő válogatás, amelyben napjaink ékszerművészetét Spengler Katalin európai szinten jegyzett gyűjteményének darabjai mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak, jelenlegi oktatóinak és az alumniknak a munkáiból kerül egy válogatás bemutatásra. A megnyitót követően a múzeum lenyűgöző Kupolatermében kapnak helyet a kortárs MOME-ékszerek és művészeti reflexiók. November 18-án, az ékszerkiállításhoz kapcsolódó közös kerekasztal-beszélgetésen is várják a látogatókat – rögzíti az MNM Gondolához eljutatott jelentése..
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.