Drogmaffiára csapott le a TEK – Videók
A három vármegye rendőrei a TEK műveleti egységeivel, valamint Kelet-Magyarország összes, illetve Fejér vármegye közterületi támogató alosztályával közösen csaptak le hétfőn a bűnszervezet tagjaira. Összesen 35 helyszínen, 26 dílert fogtak el.
Utoljára frissítve: 2024. november 27. 12:36
2024. november 27. 12:18

A Hajdú-Bihar, a Békés és a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalának nyomozói és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei egyszerre csaptak le egy bűnszervezet tagjaira. Az akció eredményeként 20 dílert vettek őrizetbe, 75 millió forint értékű vagyont és több kilogramm drogot foglaltak le.

Párhuzamosan folytak a nyomozások dílerekkel szemben Hajdú-Bihar és Békés vármegyében. A bűnügyesek lépésről lépésre haladtak, egyre több bizonyítékot gyűjtöttek össze, és kiderült, hogy a szálak egy irányba vezetnek, a szervezet fejéhez, egy jászsági férfihoz. Ezzel egyértelművé vált az is, hogy egy vármegyéken átívelő kábítószer-kereskedő hálózattal állnak szemben. A szervezet teljes felszámolása lett a cél, ezért a főkapitányságok felvették a kapcsolatot, és minden releváns adatot, információt megosztottak egymással.

tek

Korhatáros videó!

A három vármegye rendőrei a TEK műveleti egységeivel, valamint Kelet-Magyarország összes, illetve Fejér vármegye közterületi támogató alosztályával közösen csaptak le hétfőn a bűnszervezet tagjaira. Összesen 35 helyszínen, 26 dílert fogtak el, a kutatások során pedig több mint 3 kilogramm droggyanús anyagot, tablettákat, valamint a kereskedéshez szükséges eszközöket, 45 mobiltelefont és gáz-riasztó fegyvereket foglaltak le.


Hajdú-Bihar vármegyében 9, Békésben 9 embert, míg Jász-Nagykun-Szolnokban 2 férfit hallgattak ki és vettek őrizetbe a nyomozók bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kerekeskedelem bűntett miatt. A rendőrök mind a 20 gyanúsított esetében előterjesztést tettek a letartóztatásukra. Hat társuk gyanúsítotti kihallgatása ugyancsak megtörtént, ők az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek. Az akció során tucatnyi fogyasztót is elszámoltattak a bűnügyesek, nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük.

terr

Korhatáros videó!


A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal vagyonvisszaszerzés keretében nyolc helyszínen kutatott bűnös vagyon elvonása érdekében. A Derecskén, Gáborján településen és Törökszentmiklóson található ingatlanokban 25 készenléti nyomozó végzett lefoglalásokat és zárolásokat. Többek között 16,5 millió forint értékben ingatlanokat, illetve üzletrészeket zároltak, míg 3,5 millió forint értékű arany ékszert, egy 4 millió forintos gépkocsit, valamint több mint 5000 eurót és 45 millió forintot foglaltak le. Így összesen több mint 75 millió forint vagyont vontak el az elkövetőktől.

A rendőrség elkötelezett a kábítószer elleni küzdelemben! Ahogy eddig, úgy a jövőben is határozott cél a kábítószer-kínálat csökkentése és a terjesztői hálózatok felszámolása.

police.hu
Címkék:
  • Méregzöld klímaőrület
    Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
  • A lengyel-magyar barátság
    Sulyok Tamás Andrzej Duda lengyel elnököt méltatva hangsúlyozta, "személyes példájával és munkájával olyan virágzó időszakát teremtette meg a magyar-lengyel kapcsolatoknak, amelyek még jobban erősítették a már amúgy is szoros viszonyt".
  • Washington, Moszkva békét akar, Brüsszel háborút
    A nyugat-európai hadikapacitások növeléséről szólva Horváth József hangsúlyozta, a lövegek gyártásában, a légvédelmi és tüzérségi lőszerellátás tekintetében együttesen sem képesek az orosz gyártókapacitást ellensúlyozni, valamint Nyugat-Európa jóval drágában - akár egy a tízhez arányú költséggel - állítja elő a lőszereket, mint Oroszország.
  • Tihany
    A templomot alapító I. András uralkodásának 14 évéről szólva azt mondta, a király útját belső és külső háborúk kísérték végig: keresztényellenes pogánylázadás, Gellért püspök és társainak vértanúhalála, a német-római császári hadak többszöri betörése, véres csaták a Dunántúlon és a Vértesben, elsüllyesztett hajóhad Pozsonyban, egyházszakadás Róma és Konstantinápoly között.
  • Rossi lát esélyt a törökök megverésére
    Rossi szerint nem egyszerű kétgólos hátrányt ledolgozni, de megpróbálják kihozni magukból a maximumot egyénileg és csapatként is, aztán majd kiderül, ez mire lesz elég. Azt fontosnak tartja, hogy a meccs végén emelt fővel tudjanak levonulni a pályáról, hogy megtapsolják a szurkolók a csapatát, ami lehet az elégedettség vagy a megbecsülés jele is.
MTI Hírfelhasználó