A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
2025. szeptember 8. 22:05
Egy ismeretlen tettes a szélsőbaloldal nyilvános pártrendezvényén fellökött egy újságírót.
Az eset nem a Rákosi-rendszerben történt, hanem a mai Európai Unióban.
Ijesztő, hogy idáig züllött a baloldal demokráciája. Egy újságíró nyilvános rendezvényen kérdéseket tett föl a szélsőbal ismert politikusának. A munkáját végezte. Az volt a feladata, hogy próbáljon meg a baloldal figuráiból értelmes feleleteket kihúzni. Demokráciában egy politikusnak örülnie kellene annak, hogy újságírói érdeklődést kelt. Demokráciában bármilyen kérdéseket bármikor föl lehet tenni. Vonatkozhat a kérdés harminc évvel korábbi fejleményre. Vagy a világ távoli pontján lezajlott eseményre. A politikusnak válaszolnia kell. Valamit. Még egy „fogalmam sincs”-csel is reagálhat, ha vállalja tudatlanságát.
Egy valamivel nem reagálhat.
Tettlegességgel.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
De legalább elismerték, hogy ők diktatúrát gyakorolnak: proletárdiktatúrát.
Legalább hangoztatták, hogy ők nem demokráciát honosítanak meg, hanem kommunista demokráciát.
Sajnos a jelző nélküli demokrácia a mai Európai Unióban is kiveszőben van: ma az úgynevezett „liberális demokráciát” erőlteti a demokráciaellenes szélsőség.
Mit is mondott Reagan elnök már 1975-ben? „Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni.”
Hazánkban a kommunizmus jött el a liberalizmus képében. A fellökés a kommunizmus politikai „kultúrájának” része. Munkásököl vasököl, oda sújt, ahova köll.
Már Menczer Tamás államtitkárt is fellökte egy szélsőbalos dühöngő. Tettlegességgel próbált menekülni a kérdések elől.
Az ismeretlen tettes is ezt a példát követte a szélsőbal pártrendezvényén. Buta volt ahhoz, hogy a jogos kérdésekre válaszoljon. A szellemi küzdelem helyett a tettlegességet választotta. Lökött.
Természetesen Brüsszelnek egy szava sem lesz arról, hogy a szélsőbal tettlegességre vetemedik egy tagállamban. A brüsszeli jogállamiságba a tettlegesség belefér – ha a szélsőbal alkalmazza. Ha egy hazafias rendezvényen taszítottak volna el liberális agent provocteurt, az ENSZ Biztonsági Tanácsát is összetrombitálnák. Miközben bűnözőt védelmeznek mentelmi joggal.
Az újságíró fellökése a baloldali politizálás napi gyakorlata.
Momentán.
És mi lesz a következő süllyedési pont?
Molnár Pál
Kép: Zúgva, bőgve törte át a gátot... - Szalay Ferenc facebook oldala
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Az Izvesztyija értesülései szerint az Európai Unió fokozza erőfeszítéseit, hogy megnehezítse a tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészületeit. Miközben Washington enyhítette Moszkvával szembeni retorikáját, Brüsszel a 19. szankciócsomag bevezetéséről tárgyal, és negatív hangulatot próbál kelteni a budapesti találkozó előtt.
Moszkva szerint „lehetetlen felfüggeszteni azt, ami soha nem is volt megbeszélve” – reagált Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a nyugati sajtóban megjelent hírekre, miszerint elhalasztották volna Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Marco Rubio amerikai külügyminiszter tervezett találkozóját.
A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.