Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
2025. szeptember 13. 22:06

Homokkomárom a katolikus egyház nagyon fontos "lelki erőműve", az itt található kolostorépületet félmilliárd, a templomtornyot pedig 25 millió forintos állami támogatással újítják fel - közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombat este a zalai kistelepülés templománál.

Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel. A kegytemplom megújítása már korábban több ütemben elindult, most a templomtorony felújítására fordíthatnak 25 millió forint állami támogatást, később pedig a belső rekonstrukcióra is újabb hozzájárulást szánnak.

Mindez a támogatás annak a kormányzati törekvésnek a része, amely azt mutatja, hogy "Magyarországon nem bezárjuk a templomokat, a kolostorokat, nem átalakítjuk őket adott esetben szórakozóhelyekké, hotelekké, rosszabb esetben pedig (...) távoli felekezeteknek adjuk át", sokkal inkább az a törekvés, hogy megmaradjon a kereszténység, az ezeréves egyház, amelyre Magyarország támaszkodhat és amiből merítkezhet" - fogalmazott az államtitkár.

Cseresnyés Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője felidézte: a kormány figyel erre a közösségre, ennek példája a kolostor és a templom felújítása. A 2010 óta elindult támogatási folyamat révén a térségben nemcsak templomrekonstrukciók zajlottak, de új templom is épült.

Bajnóczi Szilvia Sára, a Nyolc Boldogság Közösség vezető nővére kifejtette: a régi kolostorépület és a zarándokok által használt vizesblokkok felújítása mellett a parkolóban egy fogadópont épülhet kegytárgybolttal, valamint akadálymentesített mosdóval. A munkálatokat a tervek szerint 2027 tavaszára fejezik be.

Kitért arra is, hogy közösségük 35 éve szolgál ezen a helyen, lelkiségünk alappillére a párbeszéd, az egység keresése, egymás tisztelete. Hidakat szeretnének építeni "hagyomány és megújulás, szerzetesség, papság és világi hívek, idősek és fiatalok, egészségesek és támogatásra szorulók, Istent szeretők és a természet barátai között".

Minden hónap 13-án több száz zarándok érkezik ide, nyaranta pedig egy ifjúsági és egy gyerektábor 100-150 fős létszámmal népesíti be a templom környékét. Közösségi házukban évente 1000-1500 látogatót fogadnak - ismertette a nővér.

Nikli Zsolt plébános arra emlékeztetett, hogy a homokkomáromi templom építése 1722-ben kezdődött el, ma a Délnyugat-Dunántúl egyik legjelentősebb kegyhelye. Az alig kétszáz lelkes kistelepülés létszámának többszöröse érkezik a templomba zarándokként hónapról hónapra, hogy lelki felüdülést nyerjen.

A felújítások keretében a napokban készült el a templom csapadékvíz-elvezetése, valamint a bejárat mellett felvizesedett falak rendbetétele az egyházmegye és a hívek adományából - jelezte a plébános.

Kép: A Kisboldogasszony-kegytemplom Homokkomáromban 2025. szeptember 13-án. Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár bejelentette, hogy a településen a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel. A kegytemplom megújítása már korábban több ütemben elindult, most a templomtorony felújítására fordíthatnak 25 millió forint állami támogatást, később pedig a belső rekonstrukcióra is újabb hozzájárulást szánnak. MTI/Varga György

MTI
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
MTI Hírfelhasználó