NB I - "Kettős emberhátrányban" is győzött Fradi

Szerző: MTi/Gondola
2026. november 8. 21:48

A Vasas-Ferencváros NB I-es mérkőzést vasárnap este a Fradi nyerte meg kettő-nullra, de szörnyen rossz játékkal. Ezt Borbély Balázs vezetőedző is megfogalmazta a meccs utáni nyilatkozatában, arra utalva, hogy a Milan elleni csütörtöki hősies győzelem után egy nap alatt kellett felkészülni a Vasasra.

Történt, hogy  Ferencváros kettős emberelőnyt ajándékozott a Vasasnak. A mérkőzésen ugyanis Corbu és Yusuf egyetlen labdát sem tudott megjátszani, tőlük valamilyen módon mindig az ellenfélhez került a labda. Azaz minden labdát eladtak. Ezt azt jelenti, hogy úgy játszottak, mintha nem is lettek volna a pályán. Sőt, talán az jobb lett volna, mert nem passzolták volna hozzájuk a nehezen megszerzett labdát a csapattársak. Yusufot ennek ellenére csak a 64. percben cserélte le az edző, Corbu helyet pedig a 90. percben jött be játékostárs. Noha a Vasas nagyszerűen játszott, érthetetlen, hogy ezt a kettős emberelőnyt miért nem tudták kihasználni a piros-kék együttes. 

Most válogatottszünet jön, lesz mit gyakorolniuk a csapatoknak.

OTP Bank Liga, 13. forduló:

november 7., szombat
Paksi FC-Zalaegerszegi TE FC 2-1 (1-0)
MTK Budapest – Kispest-Honvéd FC 2–2 (0–2)
Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC 0–1 (0–0)

november 8., vasárnap
Nyíregyháza Spartacus FC–ETO FC 1–1 (1–0)
Debreceni VSC–Újpest FC 3–1 (1–1)
Vasas FC–Ferencvárosi TC 0–2 (0–0)

A tabella szoros: az utlsó csapat egy győzelemmel három-négy helyet is ugorhat előre. A dobogó körül is nagy a tolongás: Ugyanakkor az első öt után kisebb szakadék követketik. Az Újpest éppen hogy tanyázik a felsőházban. 

Címkék:

Podcast