Nézőpont Intézet: a Fidesz nyerte meg a homoszexuálisok menete körüli vitát
"Rég nem hibázott ekkorát az ellenzék. A hangos szervezkedés, a felvállalt törvénysértések, s az intenzív jelenlét miatt az ellenzék eggyé vált a Pride-dal, amelynek támogatása kisebbségi álláspont Magyarországon" – fogalmaztak.
2025. június 29. 16:09

MTI/Koszticsák Szilárd

A Nézőpont Intézet állásfoglalása szerint a Fidesz nyerte meg a Pride körüli vitát, mert az ellenzék csak a tüntetés megrendezésére koncentrált, nem pedig annak következményeire. Orbán Viktor csapdába csalta az ellenzéket, úgy, hogy azok ezt észre sem vették – írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében az intézet.

Mint írták, a számok a miniszterelnököt igazolják, a választók többsége az ő oldalán áll ebben a kérdésben, s a gyermekvédelem érdekében ellenzi a Pride-felvonulás megtartását, sőt a Pride-ot ellenzők tábora (51 százalék) még a Fidesz-tábort (44 százalék) is meghaladja.

Hangsúlyozták, hogy a többséget képviselni demokráciában mindig a nyertes pozíció.

"Rég nem hibázott ekkorát az ellenzék. A hangos szervezkedés, a felvállalt törvénysértések, s az intenzív jelenlét miatt az ellenzék eggyé vált a Pride-dal, amelynek támogatása kisebbségi álláspont Magyarországon" – fogalmaztak.

Hozzátették: ugyan tény, hogy az ellenzék sok embert vonultatott fel tegnap az utcán, a sok ember azonban nem automatikusan a többség; valójában az ellenzék szombaton beszorult egy kisebbségi pozícióba.

Emlékeztettek arra, hogy 2002-ben vagy 2006-ban is rengeteg támogatóját tudta mozgósítani a mai kormánypárt, az utcán a fideszesek sokan voltak, de a szavazóurnáknál kevesen.

"Orbán mesterterve egyszerű, a 2026-os választást akarja megnyerni, amihez a többséget kell maga mögé állítania. A Pride napja pedig újabb lépés volt a többség felé vezető úton" - írták.

Kiemelték:

mivel az ellenzék Ursula von der Leyen és több brüsszeli képviselő támogatásával rendezte meg a szombati felvonulást, a kormányoldal sokszor emlegetett kritikáját is visszaigazolták: valójában Brüsszel érdekei szerint járnak el.
"Erős bizonyíték került a Fidesz kezébe, hogy ez egy bábellenzék, amely választási győzelme esetén bábkormányt alakítana" – írta közleményében a Nézőpont Intézet.

MTI
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Aranymisés magyar pap a Délvidéken
    Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
MTI Hírfelhasználó