Európát vette célba az Iszlám Állam

Arról a Die Welt című német lap is beszámolt az Europol jelentésére hivatkozva, hogy az Iszlám Állam egyik szervezete a világhálón buzdította az alvó sejteket arra, hogy radikalizálódjanak. Az üzenet szerint az európai muszlimoknak bombákkal, fegyverekkel, késekkel, autókkal, vagy akár kövekkel kell megtámadniuk Európát, a hitetlen Nyugatot, a keresztes lovagokat. Korábban számos hasonló üzenettel buzdították a terrorcsoportok a követőiket arra, hogy gyilkoljanak. Ezek az üzenetek gyakran a bevált módszerekre összpontosítanak, például különböző méretű járművekkel a tömegbe hajtani, vagy egyszerűen megkéselni embereket az utcán.
Voltak azonban másfajta próbálkozások is. Az al-Kaida egyik magazinja részletes utasításokat tett közzé arról, hogyan lehet kisiklatni egy száguldó vonatot. Úgy tűnik, a felhívás nem maradt meghallgatás nélkül: 2019-ben Ausztriában letartóztattak egy iszlamistát vonatok kisiklatására tett kísérletek miatt.
A Welt által kiemelt iszlamista háborús felhívások új hullámának feltűnő jellemzői az antiszemita üzenetek, amelyek felszólítják a muszlimokat a zsidók terrorizálására. Mindez akkor történik, amikor a német hatóságok figyelmeztetést adtak ki, miszerint a Nyugat elleni iszlamista terrortámadás kockázata az utóbbi időben drasztikusan megnőtt. Az ügynökség közleménye szerint különösen érdekes volt a változó dinamika a különböző iszlamista csoportok között, amelyek korábban nem támogatták volna egymást a doktrínák értelmezésének különbségei miatt, de az izraeli háború nyomán közös ügyet találtak az antiszemitizmusban.