2023. május 19-én fejeződött be Amerikában, Dallasban az International Science and Engineering Fair, a tudományos versenyek világbajnoksága, melyen a Magyarországot képviselő Barna Benedek László, a budapesti Szent István Gimnázium végzős diákja különdíjban részesült jelentette a Gondolának a Magyar Innovációs Szövetség.
Barna Benedek László – eucysleiden2022.com
Dr. Pakucs János a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett hazai verseny szervezőbizottságának elnöke elmondta, hogy ez a világ legszínvonalasabb versenye az ifjú tudósok számára.
Barna Benedek László „UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz" projektjéért az International Council on Systems Engineering – INCOSE különdíjában részesült, ami egyéves diáktagság és részvétel a Nemzetközi INCOSE konferencián.
inosce
Benedek, a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny elsődíjasa, mérnöki technológia kategóriában mutatta be a zsűrinek és az érdeklődőknek szaktudását. Az UV-Covbel egy olyan orvostechnikai és gyógyszerkutatási berendezés, amely a fehérjék jelölésére szolgál, ez az úgynevezett ligand alapú fotokémiai jelölés. A fehérjét az UV led megvilágítja, ezáltal egy olyan jelölés jön létre a fehérjén, ami hosszú ideig tart és sokáig vizsgálható.
prnewswire
Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián hangsúlyozta, hogy a világbajnokság összes résztvevője győztes, hiszen csak a legkiválóbb ifjú tudósok, mérnökök és kutatók kvalifikálhatták magukat a versenyre, közel 1700-an a világ 49 államának és 64 országának képviseletében.
Maya Armera – infobase
A magyar csapat tagja volt Kovács Nóra Anna, a János Zsigmond Unitárius Kollégium kiváló diákja is, aki szintén a MISZ által szervezett 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első díjasa. A magyar delegációt Pazsák Zsófia, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezetőigazgató-helyettese vezette.
További információ: Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel.: 30/900-4850, e-mail: garaytoth@t-online.hu.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.
„A fájdalom, a fáradtság, a kétely és olykor a csalódás is hozzátartozik a katonaélethez, de ezekből születik a kitartás, a fegyelem, az önfegyelem és a csapatban való gondolkodás képessége” – emlékeztetett a generális.
Huszonhat személyt fogtak el, ebből 24 őrizetbe került, közülük 18-at a bíróság letartóztatásba helyezett, három külföldi személy ellen pedig nemzetközi elfogadóparancsot adnak ki.