Elhunyt Tellér Gyula
2023. május 26. 20:24

Elhunyt Tellér Gyula szociológus, műfordító, tanár és politikus - közölte az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) pénteken az MTI-vel.

Az OSZT saját halottjának tekinti Tellér Gyulát, akire a szövetkezeti szektor nagyrabecsült, elismert, köztiszteletnek örvendő mentorként tekintettek hosszú évtizedeken keresztül - áll a szervezet elnöke, Kósa Lajos - egyúttal fideszes parlamenti képviselő - által jegyzett közleményben.
   
A csütörtökön elhunyt Tellér Tellér Gyula szociológus, gazdaságtörténész, műfordító és egykori országgyűlési képviselő szerteágazó tudományos és irodalmi munkásságát 2015-ben Széchenyi-dijjal ismerték el az MTI Sajtóadatbankjából származó információ szerint.
   
Az akkor közölt életrajza alapján a szociológus, irodalmár, József Attila-díjas műfordító 1934. július 20-án született Budapesten.
   
1955-ben szerzett diplomát az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola magyar szakán. Előbb vidéken, majd Budapesten tanított. 1966 és 1994 között a Szövetkezeti Kutató Intézetben dolgozott, 1985-től 1990-ig a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szövetkezetelméleti albizottságának titkári teendőit látta el.
   
1988-ban egyik alapítója volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ). Az SZDSZ országos listájáról szerzett képviselői mandátumot (1990-1994). 1991-től az országos tanácsnak is tagja volt, de 1994-ben kilépett a pártból.
   
1995-ben a Magyar Polgári Demokraták Társaságának egyik alapítója, 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi tagja volt. 1996 és 1998 között a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumának fideszes elnökségi tagja volt. 2006 és 2010 között a Fidesz országgyűlési képviselőjeként kapott mandátumot.
   
1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemző főosztályát vezette. 1999-től a XX. Századi Intézet tudományos igazgatója, 2010 óta Orbán Viktor kormányfő tanácsadója volt, 2022-től miniszterelnöki megbízottként szaktanácsadó a kormánypolitika társadalomelméleti hátterével, valamint a hazai és nemzetközi politikai folyamatok történeti és aktuálpolitikai vetületével kapcsolatos kérdéskörökben.
   
Műfordítói tevékenységéért - többek között Poe, Mallarmé és Le Clézio műveit ültette át magyarra - 1980-ban Wessely László-díjat, 1985-ben József Attila-díjat kapott.
 

MTI
Címkék:
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • Országszerte tart az aratás
    "A szélsőséges időjárás okozta kihívások ellenére minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a magyar családok asztalára a mindennapi kenyér odakerülhessen, amiért nem lehetünk elég hálásak" - írta bejegyzésében az agrárminiszter.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
MTI Hírfelhasználó