Magyar fiatal sikere a 64. London International Youth Science Forumon
2023. augusztus 10. 14:19
A 64. alkalommal rendeztetett meg a London International Youth Science Forum (LIYSF). A programok helyszínéül az Imperial College szolgált. Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Kovács János képviselte, aki a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium idén végzett diákja, valamint a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. díjasa.
Kovács János – innovacio.hu
János a fórum Science Bazaar nevű tudományos kiállításán szakértő zsűri és a többi 83 ország delegációja előtt mutatta be MateKIT nevű matematikai oktatóprogramját, amivel nagy elismerést aratott.
A kéthetes esemény alatt a fiatalok számos természettudományos előadáson vehettek részt, melyeket neves tudósok, professzorok tartottak. Meglátogattak nagyhírű tudományos intézményeket, kutatólaboratóriumokat, valamint a híres oxfordi és Cambridge-i egyetemeket. Megismerkedtek a londoni egyetemi rendszerrel és az angliai kutatói munkával is.
A szervezők a tudományos előadásokon túl kiemelt figyelmet fordítottak a kulturális tevékenységekre is, így a programot múzeum- (Science Museum, Natural History Museum) és lehetőség szerint színházlátogatások színesítették. A diákok részt vehettek továbbá híres angliai látványosságokhoz tett fakultatív kirándulásokon, pl. láthatták a Stonehenge-t, London Eye-t és a Buckingham Palace-t.
Több program is lehetővé tette a résztvevő országok diákjai számára a kulturális interakciót. A magyar delegációnak köszönhetően egy este a kalotaszegi táncokba nyerhettek betekintést a fiatalok. Egy másik este pedig moldvai magyar néptáncot tanulhattak a résztvevők.
Összességében a prezentált közel 160 innovációs terv közül egy volt a magyar fiatalé.
További információ:
Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel.: 30/900-4850, e-mail: garaytoth@t-online.hu.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.
„A fájdalom, a fáradtság, a kétely és olykor a csalódás is hozzátartozik a katonaélethez, de ezekből születik a kitartás, a fegyelem, az önfegyelem és a csapatban való gondolkodás képessége” – emlékeztetett a generális.
Huszonhat személyt fogtak el, ebből 24 őrizetbe került, közülük 18-at a bíróság letartóztatásba helyezett, három külföldi személy ellen pedig nemzetközi elfogadóparancsot adnak ki.