Engedélyezték a DermaSensor nevű amerikai cég készülékét, amely mesterséges intelligenciát alkalmaz a bőrrák felismerésére. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hivatal (FDA) engedélye egy tanulmányon alapul, amely kimutatta, hogy a miami székhelyű magáncég eszköze 96 százalékos pontossággal képes kiszűrni a gyanús anyajegyeket, elváltozásokat. A negatív eredmények ráadásul 97 százalék eséllyel jeleznek valóban jóindulatú elváltozást – számol be az új eszközről a Reuters cikke alapján a hazipatika.hu.
A bőrrel érintkezve az eszköz fényt bocsát ki, majd rögzíti a bőr felszíne alatti sejtstruktúrákról visszaverődő fény hullámhosszát. Ezt követően egy algoritmust használ a visszavert fény elemzésére és a bőrrák jelenlétének kimutatására. A bőrrákot jellemzően dermatoszkópiával azonosítják, ilyenkor a bőrgyógyász egy speciális nagyítóval egyesével nézi végig a testen található anyajegyeket, elváltozásokat.
A különféle bőrrákok a fehér bőrű emberek leggyakoribb daganatai közé tartoznak. Lejellemzőbb formájuk a bazalioma és az elszarusodó laphámrák. A bőr bármely területén előfordulhatnak, azonban a napnak kitett területeken a leggyakoribbak. A Magyar Dermatológiai Társulat tavaly közzétett adatai szerint két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma, és a betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.