Román parlament: nyakon fogta, meg akarta harapni, térdével orrba rúgta
2024. május 21. 12:09

A román parlament folyosóján elkövetett tettlegességgel vádolta meg egy párttársát Florin Roman, a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezető-helyettese kedden.

Florin Roman médianyilatkozataiban arról számolt be, hogy a PNL belső ellenzékéhez tartozó, a frakciójából immár kizárt Dan Vilceanu volt pénzügyminiszter, a PNL egykori főtitkára egy szóváltás nyomán kilökdöste őt "verekedni" az ülésteremből, a parlament folyósóján nyakon fogta és meg akarta harapni, majd amikor elhajolt, a térdével orrba rúgta.
   
A PNL frakcióvezető-helyettese (aki szintén volt már miniszter, de kormányzati pályafutását néhány hét után plágiumbotrány törte derékba) az incidens után orrán kisebb sérüléssel, vérnyomokkal tért vissza az ülésterembe. A szóváltás állítása szerint azért kezdődött, mert el akarta küldeni a pártvezetéssel szembehelyezkedő, formálisan még PNL-tag, de a frakcióból tavaly októberben kizárt Vilceanut a PNL padsoraiból.
   
Dan Vilceanu nem kívánta kommentálni a történteket, de médiabeszámolók szerint képviselőtársainak azt mondta: nem ütötte meg Florin Romant.
   
A biztonsági kamerák által rögzített, a román médiában közzétett felvételeken azonban látszik, hogy dulakodott vele és megpróbálta leteperni.
   
Nicolae Ciuca szenátusi elnök, a PNL elnöke Facebook-bejegyzésben reagált a történtekre, és elfogadhatatlannak nevezte a fizikai erőszakot általában, kiváltképp a parlement falai között.
   
"Az emberek azzal bíztak meg minket, hogy itt értük és a közjóért dolgozzunk. Erkölcsi kötelességünk, hogy a szabályok betartásával példát mutassunk a tisztességes és civilizált magatartásról. Hogyan szolgálnánk az országot és a románokat, ha az alapvető szabályokat sem tudjuk betartani?" - méltatlankodott a PNL elnöke. Ciuca jellemtelennek nevezte és elítélte Dan Vilceanu magatartását, és felkérte a képviselőház házbizottságát, hogy vonja felelősségre.
   
A parlamenti őrség rendőrségi vizsgálatot kért, Florin Roman pedig kilátásba helyezte, hogy bűnvádi feljelentést tesz az ügyben.

mti
Címkék:
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • Ukrajnát tömné pénzzel az EU-vezetőség
    Gulyás Gergely minden magyar politikai erőt arra szólított fel, hogy ítélje el az Európai Bizottság költségvetés-tervezetét, mert aki ebben a formában ezt a költségvetést támogatja, "annak Ukrajna fontosabb, mint Magyarország".
  • Mandátumbecslés: stabil többséget szerezne a Fidesz a Mandiner szerint
    Eltelt egy év a 2024-es kettős választás óta, és a rendelkezésre álló időközi választási eredmények alapján kijelenthető: a Fidesz–KDNP támogatottsága továbbra is stabil, sőt bizonyos esetekben még erősödött is – írja a Mandiner. A lap az azóta lezajlott több időközi országgyűlési és önkormányzati választásból próbál következtetni arra, hogyan alakulna a politikai térkép, ha most tartanának parlamenti választásokat.
  • A megújuló Citadella
    Az erőd megújítása során arra törekedtek, hogy megőrizzék a történelmi értékeket, miközben modern, funkcionális és esztétikus megoldásokat integrálnak. Az új belső park mészkő burkolatot kapott, amely harmonikusan illeszkedik az épület karakteréhez.
MTI Hírfelhasználó