Az izraeli hadsereg kiszabadított négy túszt a Gázai övezetben
2024. június 8. 15:26

Az izraeli hadsereg (IDF) kiszabadított szombaton négy olyan izraelit a Gázai övezetben, akit a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei tavaly október 7-i terrortámadásuk során túsznak elhurcoltak az övezetbe - jelentette a 13-as kereskedelmi tévé.

Az IDF hírszerzési információk alapján, egy kommandós akció keretében élve szabadította ki a négy embert az övezet középső részén lévő fekvő Nuszeirat menekülttábor területén.
   
A szóban forgó túszokat - A 25 éves Noa Argamanit, a 40 éves Slomi Zivet, a 21 éves Almog Meir Zsant és a 27 éves Andrej Kozlovot - a palesztin terroristák mind egy zenei fesztiválról rabolták el azon a napon.
   
Elfogadható egészségi állapotban vannak ahhoz képest, hogy nyolc hónapig raboskodtak, ennek ellenére hosszú rehabilitáción kell átesniük a tévé közlése szerint.
   
Az akcióban részt vevő többszáz katona a menekülttábor két különböző helyéről délelőtt szabadította ki a túszokat. Argamanit, a négy közül egyetlen női foglyot a terroristák külön őrizték a többitől. Az akció során tűzpárbaj tört ki a kommandósok és a palesztin fegyveresek között, és ebben egy katona súlyosan megsebesült. A kiszabadított túszokat a gázai tengerparton rájuk várakozó helikopterekhez vitték, ahonnan aztán Izraelbe, a Tel-Aviv melletti Siba kórházba szállították kivizsgálásra és megfigyelésre. Ott már találkozhattak családtagjaikkal.
   
Az izraeli államfő és a miniszterelnök telefonhívásban köszöntötte Noa Argamanit, akinek elrablása a Hamász terroristái brutalitásának egyik szimbólumává vált az azt dokumentáló videófelvétel alapján, ugyanis a fiatal nő zokogott és sikoltozott, amikor elvitték egy motorkerékpáron. Argamani a beér-sevai Ben Gurion Egyetem egyik diákja, és édesanyja súlyos rákbetegségben szenved. Emiatt őt a Siba kórházból tovább szállították a tel-avivi Ichilov kórházba, ahol édesanyját ápolják.
   
A Gázai övezetben még százhúsz túszt tartanak fogva az október 7-én elhurcolt 251 emberből. Százöt túsz november végén egy fegyverszüneti és fogolycsere egyezményben hazatérhetett. Izraeli becslések szerint a túszok közül legkevesebb negyvenen már nincsenek az élők sorában.

mti
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó