Ejtőernyők hazánk égboltján
2024. július 6. 06:58
Megkezdődött a Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) által szervezett 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság, melyen ez alkalommal harminc nemzet katonái képviseltetik magukat, beleértve a nyolc évvel ezelőtt, Oroszországban, világbajnoki címet szerzett hazai válogatottat.
honvedelem.hu
Címkék:
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
Beszélgetés Tóth Erzsébettel
-
Latorcai Csaba szerint a kormány és az MNM mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a nemzetközi tudományos élet mellett mindenki megismerhesse és láthassa ezt a páratlan műtárgyat. Hozzátette, az Alaptörvény is úgy fogalmaz, hogy a páratlan magyar kultúra megőrzése a kormány és mindenki feladata.
-
"Egyházpolitikai modellünk az együttműködésre épül, ahol az egyház és az állam a társadalom javára együttműködik. Az állam és az egyház elválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását, mert egyszerre vagyunk tagjai az egyházunknak és polgárai a hazánknak" - mondta köszöntőjében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.