A volhíniai tragédia áldozatainak exhumálása
2024. október 4. 22:53

Anton Drobovics, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke azt kérte az ukrán kormánytól, hogy biztosítson legalább egymillió hrivnyát (9,34 millió forint) a második világháborús volhíniai (volinyi) mészárlásban áldozatul esett lengyelek maradványainak felkutatásához és exhumálásához. Ezt az intézetvezető mondta el pénteken egy ukrán tévéműsorban.

"Arra kértem a kormányt, hogy különítsen el legalább egymillió hrivnyát egy külön programra, amely magában foglalja a kutatási munkálatokat is. Különösen, ha lengyel állampolgárok jelentkeznek ilyen kéréssel, mert megpróbálunk segíteni nekik" - fogalmazott Drobovics. Megjegyezte, hogy a lengyel fél évek óta nem tudott sem munkacsoportokat, sem tárcaközi bizottságokat felállítani. Szavai szerint emiatt a lengyel polgárok "kétségbeesésükben" már közvetlenül az ukrán intézethez fordulnak.

Az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézete szerdán jelentette be, hogy a tervek szerint 2025-ben megkezdik a nyugat-ukrajnai Rivne megyében a lengyel áldozatok földi maradványainak felkutatását és exhumálását, reagálva a lengyel állampolgárok vonatkozó kéréseire.

Pawel Wronski lengyel külügyi szóvivő már aznap üdvözölte, hogy az ukrán intézet kész újrakezdeni a tragédia áldozatainak felkutatását
- írta a Jevropejszka Pravda hírportál a PAP lenyel hírügynökségre hivatkozva.

Lengyelország és Ukrajna kapcsolatait a második világháborús időszakot tekintve elsősorban a volhíniai mészárlás eltérő megítélése árnyékolja be. Ez a terület a második világháborúig Lengyelországhoz tartozott, utána viszont a Szovjetunió, azon belül az Ukrán SZSZK, majd 1991-től a független Ukrajna részévé vált.

Lengyel történészek szerint a régióban 1943-ban ukrán nacionalisták, az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) harcosai több mint százezer lengyelt mészároltak le. Ukrán kutatók szerint viszont a tragédiát az váltotta ki, hogy a megszálló hitleristák ellen küzdő lengyel földalatti Honi Hadsereg az UPA ellen is harcolt, és ebbe a lengyel civil lakosság is bekapcsolódott.

A mészárlás az ő értelmezésükben megtorlás volt UPA-partizánok és vétlen ukrán nemzetiségű civilek haláláért, akiknek számát hozzávetőleg 40 ezerre becsülik.

Az UPA a jelenlegi kijevi vezetés álláspontja szerint elsősorban Ukrajna függetlenségéért indított küzdelmet, és noha egy ideig együttműködött a nácikkal, alapvetően mindkét totalitárius rendszer - azaz a fasiszta, de főként a sztálinista szovjet erők - ellen harcolt.

Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel miniszterelnök-helyettes, nemzetvédelmi miniszter augusztus végén kijelentette: a volhíniai mészárlás lengyel áldozatainak tisztes újratemetése és a róluk való méltó megemlékezés nélkül Ukrajna nem léphet be az Európai Unióba.

MTi
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
  • Terrortámadás – Videó
    A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.
MTI Hírfelhasználó