A gyerekekért aggódik a platószónok
2024. szeptember 4. 14:24

A Tisza párt elnöke levelet küldött a közoktatásért felelős államtitkárnak, azt kérdezve tőle, hogy mit tesz vagy tett a kormányzat az elviselhetetlen, embertelen iskolai körülmények javításáért.

Magyar Péter a Maruzsa Zoltánnak megfogalmazott levelében - amelyet szerdán az MTI-nek is megküldtek - azt kérdezte, hogy eljutottak-e az államtitkárhoz az iskolákból a tanárok és a gyerekek segélykiáltásai, hogy egyes intézményekben a hőmérséklet elérte a 39 fokot; gyakorlatilag nincs olyan tanterem, amelyben 30 fok alatt lenne a hőmérséklet.

A levél szerint sok diák és tanár rosszul lett az átmelegedett tantermekben, és van olyan iskola, ahol hónapok óta nincs vezetékes víz.

Magyar Péter úgy folytatta, hogy az orvosok szerint az egészséges szervezetnek sem tesz jót, ha 35-39 fokban kell huzamosabb ideig tartózkodni.

Akinek valamilyen kezelt szívbetegsége van, ilyen körülmények között túlzott megterhelést kap, a gyógyszerek ellenére is belecsúszhat egy szívelégtelenségbe, szívritmuszavarba, vérnyomásproblémába. A kisgyermekek pedig túlhevülhetnek - tette hozzá.

"Ha eljutottak ezek a hírek, akkor mit tesz/tett a kormányzat az elviselhetetlen, embertelen körülmények javításáért?" - kérdezte a levélben a Tisza Párt elnöke.

mti
Címkék:
  • A platószónok gyógyszere elgurult, ege elborult
    A magyarok felhőtlenül ünnepelhették első királyukat, és a több mint egy évezrede fennálló államukat.
  • Európa három nagy kihívás előtt áll
    Az egy évvel ezelőtt ránk kényszerített szabályozás megbukott, új rendeletet kell alkotnunk. Új szabályozás nélkül a migráció szét fogja bomlasztani az Európai Uniót, ezt meg kell állítanunk. De az első a béke - jelentette ki Orbán Viktor.
  • Az amerikai rakétapolitika visszafelé sülhet el
    Kevés szó esik róla, de ez a különös háború – ahogyan Putyin nevezte, különleges hadművelet – teljesen eltér a „klasszikus” területfoglaló (életteret kiterjesztő) háborúktól – mutat rá Kövesdi Károly.
  • Katonáink a gáton
    Honvédségünk a Nyugatról ránk törő áradat ellen oltalmazzák a hazát: bátor katináink gátakat emelnek a hullámok ellen.
  • Nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni
    "Budapest, Római-part, ahol most állok, egy nap múlva már járhatatlan terület lesz. A várható, érkező nagy víztömeg holnapra már a fejem magasságában áll, rá egy-két napra pedig két méterrel följebb. De a vízügyesek tele vannak önbizalommal, és magabiztosak, mert úgy gondolják, hogy a legmagasabb árszint sem haladja meg az eddig mért legmagasabbat" - jelentette ki Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó