A türingiai szélsőbal beletrafált a demokráciába
2024. szeptember 29. 09:46

A kelet-németországi Türingia tartományi törvényhozása kereszténydemokrata (CDU) politikust választott szombaton parlamenti elnöknek, félretéve azt a hagyományt, hogy a legerősebb párt kapja ezt a tisztséget; a szeptember 1-jei tartományi választást – most először – a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) nyerte meg.

Türingia – Wikipédia

Türingia – wikipedia

Az AfD a szavazatok közel egyharmadával nyerte meg a választást, vagyis az abszolút többség megszerzésétől távol maradt, és egyetlen más párt sem akar vele együtt kormányozni. Az erfurti törvényhozásnak csütörtökön kellett volna megválasztania a ház elnökét, azonban az ülést félbe kellett szakítani, így az kétnaposra nyúlt, és a végén a Kereszténydemokrata Uniót képviselő Thadäus Königet választották meg elnöknek.

Türingiában, akárcsak más német tartományokban, a választások utáni első ülést a legidősebb törvényhozó – ebben az esetben az AfD-s Jürgen Treutler – vezette. Treutler azonban nem engedte, hogy a képviselők felszólaljanak, indítványokat nyújtsanak be vagy vitát folytassanak, lehetővé téve, hogy minden párt – nem csak saját pártja – jelölteket állítson a házelnöki posztra. Emiatt a CDU panaszt tett a türingiai alkotmánybíróságon, amely pénteken elrendelte az ülés félbeszakítását és a házszabály módosítását, valamint úgy döntött, hogy erre még a házelnök megválasztása előtt sor kerülhet.


A szombati, már nyugodtabb ülésen a képviselők 54 szavazattal 32 ellenében, egy tartózkodás mellett Königet választották meg elnöknek. Az AfD, amelynek 32 törvényhozója van, a tisztségre Wiebke Muhsalt jelölte.

A német Focus Magazin öt pontban indokolta, miért jött el az ideje, hogy a szabaddemokraták kilépjenek a koalícióból a katasztrofális választási vereségek után.
A korábbi szokásjog szerint a házelnöki tisztség a legerősebb pártot illetti. A többi párt azonban közölte, hogy nem választanának AfD-s jelöltet, és tiltakoztak Muhsal személye ellen is, miután évekkel ezelőtt csalás miatt megbüntették.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a pártoknak sikerül-e és mikorra kormányt alakítaniuk. E pillanatban az egyetlen lehetőségnek a CDU, egy prominens, baloldali vezetésű új párt és a balközép szociáldemokraták valószínűtlen hármas szövetsége látszik. A feladatot nehezíti, hogy a CDU az AfD-n túl a baloldali Die Linke (Baloldal) párttal sem hajlandó együttműködni. A Die Linke és az AfD együttesen a 88 tartományi parlamenti mandátum felével rendelkezik, így a szükséges többség megteremtése lehetetlen legalább az egyik párt együttműködése nélkül.

hirado.hu
Címkék:
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Menczer Tamás: Melegszik a pite, Peti!
  • Becsület, adott szó szentsége, cselekedetek egyenessége
    Széchenyi a civil életet is jelentősen gazdagította Magyarországon a gyorsan terjedő kaszinókkal. Fontos civil szervezet ma hazánkban a rendszerváltoztatás idejében alapított Széchenyi Társaság, amely sok szellemi impulzust adott a kilencvenes években a Gellért szállóban rendezett, nemzeti szellemiségű konferenciákkal.
  • Az Osztrák Szabadságpárt győzött a választáson
    A szavazóhelyiségek bezárása után közzétett felmérés szerint – amelyet az ORF közszolgálati televízió megbízásából a Foresight közvélemény-kutató cég végzett el – a Herbert Kickl vezette, ellenzéki FPÖ a voksok 29,1 százalékát szerezhette meg.
  • Fiatalok művészeti nevelése
    "A szakmai tudáson kívül a fiatalok életre szóló motivációt is kaptak egy-egy olyan személyiségtől, akit korábban csak a közönség soraiból láthattak" - húzta alá Novák Irén.
MTI Hírfelhasználó