Kattárs
2024. szeptember 29. 22:11

Az egyház feladata a világban nemcsak a segítő szolgálat, hanem a keresztény hit kifejezett hirdetése és tanítása is - mondta Erdő Péter. A bíboros, esztergom-budapesti érsek Jézus missziós parancsának sürgető aktualitását hangsúlyozta vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában.

Erdő Péter az egyház társadalmi tanítását és munkáját bemutató, péntektől vasárnapig tartó Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) záró szentmiséjén arról beszélt: a rendezvény alkalmat adott, hogy "hitünk alapján szembenézzünk olyan kérdésekkel, amelyek egész társadalmunkat foglalkoztatják".

Ezek a programok arra köteleznek, hogy "mélyebben belegondoljunk, mit ad hozzá keresztény küldetésünk a világ életéhez" - tette hozzá.

Kitért arra: az első tanítványok korától máig gyakran felmerülő kérdés, hogy lehet-e üdvözülni az egyházon kívül.

Erdő Péter a II. vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű dokumentumára hivatkozva hangsúlyozta: valljuk, hogy maga a keresztség a megszentelő kegyelem állapotába emeli az embert, akinek, ha igaz életet él vagy bűnös ugyan, de "igaz bánata van", lehetősége van az üdvösségre.

Isten kegyelme azonban "Krisztus megváltó műve folytán osztályrésze lehet azoknak" is, akik nem tagjai a katolikus egyház közösségének, de valóban őszintén keresik és követik Isten akaratát az életükben.

A zsinat azonban - folytatta - nem állítja, hogy mindegy, megkeresztelkedik-e az ember vagy nem, részesül-e Isten kegyelmi ajándékában a földi életben és az üdvösség lehetőségének bizonyosságában, vagy nem.

Az I. vatikáni zsinat Szent Pál alapján azt tanítja ugyan, hogy Isten felismerhető a "természetes ész világánál", e felismerés azonban nem szükségszerű, és nem is ismerhető meg így teljes gazdagságában "a minket szerető, gondviselő Isten".

Nem fölösleges tehát az egyház küldetése, sőt ma is sürgetően aktuális Jézus nagy missziós parancsa: "hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!" - hangsúlyozta a bíboros.

"Feladatunk van tehát a körülöttünk élő hívő és nem hívő világ felé" - mondta. E feladat pedig nem csupán a segítő szeretet tanúságtétele, hanem azon keresztül és azon túlmenően szavakkal kifejezve is "meg kell hirdetnünk és tanítanunk kell katolikus keresztény hitünket"
- fogalmazott a bíboros, kiemelve: a keresztény hit nem csupán istenkeresés vagy a helyes életmód tudománya, hanem a Názáreti Jézus Krisztusba vetett személyes hit.

Erdő Péter a szentmise végén átadta a rendezvény "stafétáját", Az Egyház társadalmi tanításának kompendiumát a következő, 2025-ös Kattárs házigazdájának, Marton Zsolt váci megyés püspöknek.

MTI
Címkék:
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Menczer Tamás: Melegszik a pite, Peti!
  • Becsület, adott szó szentsége, cselekedetek egyenessége
    Széchenyi a civil életet is jelentősen gazdagította Magyarországon a gyorsan terjedő kaszinókkal. Fontos civil szervezet ma hazánkban a rendszerváltoztatás idejében alapított Széchenyi Társaság, amely sok szellemi impulzust adott a kilencvenes években a Gellért szállóban rendezett, nemzeti szellemiségű konferenciákkal.
  • Az Osztrák Szabadságpárt győzött a választáson
    A szavazóhelyiségek bezárása után közzétett felmérés szerint – amelyet az ORF közszolgálati televízió megbízásából a Foresight közvélemény-kutató cég végzett el – a Herbert Kickl vezette, ellenzéki FPÖ a voksok 29,1 százalékát szerezhette meg.
  • Fiatalok művészeti nevelése
    "A szakmai tudáson kívül a fiatalok életre szóló motivációt is kaptak egy-egy olyan személyiségtől, akit korábban csak a közönség soraiból láthattak" - húzta alá Novák Irén.
MTI Hírfelhasználó