Az izraeli hadsereg hétfőn légicsapást mért a libanoni főváros, Bejrút központjára. Míg az izraeli hadsereg az elmúlt napokban többször is támadta Bejrút déli külvárosait, a Hezbollah síita mozgalom fellegvárát, ez az első alkalom, hogy a főváros szívét vette célba. Libanoni biztonsági források szerint legalább négy ember meghalt egy izraeli dróncsapásban, amely a Dzsama Iszlamija szélsőséges szervezet egyik lakását vette célba Bejrút belvárosában. Ez a szunnita iszlamista csoport szövetségese a Hezbollahnak, amely Izrael elleni műveleteivel saját bevallása szerint a Gázai övezetet irányító Hamászt támogatja.
Az Izrael és az Európai Unió által is terrorszervezetként nyilvántartott Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) bejelentette, hogy három tagja meghalt az izraeli légicsapásban. Az izraeli hadsereg immár hetedik napja folytatja támadásait a Hezbollah Libanonban, ahol a múlt hét végén megölték a szervezet vezetőjét, Haszan Naszrallahot. Az izraeli hadsereg csapásokat mért a szélsőséges csoport más erődítményeire az országban. Az izraeli támadásokban a libanoni egészségügyi minisztérium szerint vasárnap legalább 105 ember halt meg.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
-
A vesztes főpolgármester-jelölt is reagált Karácsony Gergely hétfőn megjelent interjújára, alaposan kielemezve azt. Öt pontban foglalta össze véleményét.
-
Széchenyi a civil életet is jelentősen gazdagította Magyarországon a gyorsan terjedő kaszinókkal. Fontos civil szervezet ma hazánkban a rendszerváltoztatás idejében alapított Széchenyi Társaság, amely sok szellemi impulzust adott a kilencvenes években a Gellért szállóban rendezett, nemzeti szellemiségű konferenciákkal.
-
A szavazóhelyiségek bezárása után közzétett felmérés szerint – amelyet az ORF közszolgálati televízió megbízásából a Foresight közvélemény-kutató cég végzett el – a Herbert Kickl vezette, ellenzéki FPÖ a voksok 29,1 százalékát szerezhette meg.