Mind a női, mind a férfi maratonfutás magyar csúcsa megdőlt hétvégén Berlinben, Szabó Nóra a saját rekordját adta át a múltnak, de a férfinak van nagyobb sporttörténelmi jelentősége. Szabó Nóra, aki vasárnap ismét megdöntötte a női maratoni futás országos rekordját, idén még egy versenyen rajthoz áll, mivel szeretne kijutni a jövő évi, tokiói atlétikai világbajnokságra. A 36 éves országos csúcstartó 2:27:31 órás eredménnyel ért célba - ezzel saját 2:28:25-ös csúcsát adta át a múltnak - az 50. Berlin Marathonon, ahol sok afrikai futó és Józsa Gábor is segítette a verseny alatt.
A hazai szövetség beszámolója szerint Szabóék kicsit gyorsabban kezdtek a tervezettnél, mivel a rendezők becslése szerint csaknem egymilliós szurkolótábor volt a helyszínen, emiatt kissé elvitte őket hév. "Harminchét kilométer környékén fáradtam el, addig nagyon jól ment, de ennél sokkal jobbat tudok, én azt érzem. Most azt mondom, kifutottam magam, de tudom, hogy tudnék jobbat futni - mondta a hazai szövetség honlapján versenyét követően Szabó, aki szerint a még jobb eredményhez tökéletes körülmények kellenek. A viadalt megelőző héten beteg volt, három napot kihagyott, de nem erre fogta, hogy nem futott 2:27-en belül. "Örültem is meg nem is, mert titkon szerettem volna 2:27-en belüli idővel célba érni" - árulta el.
Az MTK Budapest sportolója a további terveiről is beszélt. "Nagyon várom a következőt, idén valahol még elindulok maratonin, mert szeretnék kijutni a jövő évi világbajnokságra. Szintidőt biztosan nem fogok futni, de ranglistáról szerintem van esélyem" - hangsúlyozta Szabó. A nőknél 2:23:30 órás szintet határoztak meg a 2025-ös tokiói vb-re, míg a férfiaknál 2:06:30-ast. Szemerei Levente szintén országos rekordot ért el a hétvégén, a szekszárdi futó 2:10:43 óra alatt teljesítette a távot a varsói maratonon, ezzel Szűcs Csaba 1993-as 2:12:10-es rekordját múlta felül, egyben nagy fölénnyel megnyerte a versenyt. A 24 éves Szemerei legközelebb jövő februárban, Sevillában tervez ezen a távon rajthoz állni, most pedig kisebb pihenő vár rá.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
-
A vesztes főpolgármester-jelölt is reagált Karácsony Gergely hétfőn megjelent interjújára, alaposan kielemezve azt. Öt pontban foglalta össze véleményét.
-
Széchenyi a civil életet is jelentősen gazdagította Magyarországon a gyorsan terjedő kaszinókkal. Fontos civil szervezet ma hazánkban a rendszerváltoztatás idejében alapított Széchenyi Társaság, amely sok szellemi impulzust adott a kilencvenes években a Gellért szállóban rendezett, nemzeti szellemiségű konferenciákkal.
-
A szavazóhelyiségek bezárása után közzétett felmérés szerint – amelyet az ORF közszolgálati televízió megbízásából a Foresight közvélemény-kutató cég végzett el – a Herbert Kickl vezette, ellenzéki FPÖ a voksok 29,1 százalékát szerezhette meg.