Orbán Viktor jelenléte a Liga párt találkozóján, a magyar, osztrák, spanyol, portugál, cseh és amerikai patrióták részvétele bizonyítja, hogy a nemzetközi patrióta mozgalom testet öltött - nyilatkozta az MTI-nek Matteo Salvini a lombardiai Pontidában a Liga párt kétnapos találkozójának nyitóeseményén szombaton.
Matteo Salvini köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, hogy vasárnap részt vesz a Liga nagygyűlésén. Hangsúlyozta, hogy a mostani tanácskozás a párt harmincadik találkozója.
“Most először lesz velünk Magyarország, Bécs, Madrid, Prága, Lisszabon küldöttsége, és üzenet érkezik Brazíliából és Párizsból is” - tette hozzá.
Megjegyezte, a magyar miniszterelnök jelenléte bizonyítja, hogy “erősödünk, és az, ami álomnak tűnt csupán, vagyis a nemzetközi patrióta mozgalom létrehozása, testet öltött”.
Matteo Salvini hozzátette, azért szólította szövetségeseit Pontidába, mert az ügyészség hat év börtönt kért rá egy migránsokat szállító civilhajó feltartóztatásáért, amit 2019-ben belügyminiszterként rendelt el.
“Ez nem játék, én a börtönt kockáztatom csak azért, mert a kötelességemet teljesítettem a határok védelmével. Közös küldetés ez Európában éppúgy, mint Amerikában és a világ számos más részén: az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem elleni fellépés kötelesség” - nyilatkozta.
Megjegyezte, ha elítélnek egy politikust, aki megállította az illegális bevándorlást, az nemcsak Olaszországban, hanem Európában is problémát jelent majd: "másnaptól muszáj lesz megnyitni a kapukat a migránsok előtt".
Matteo Salvini a migráció mellett a legfontosabb kihívásnak a béke fenntartását nevezte. Úgy vélte, ha nem sikerül megállítani a közel-keleti konfliktust és az ukrajnai háborút, fennáll a világháború veszélye.
A Liga párt 1990 óta a lombardiai Pontida mezején tartja nagygyűlését, a pártot 2014 óta Matteo Salvini vezeti. Szombaton a Patrióták Európáért pártjai ifjúsági tagozatainak képviselői szólaltak fel. Vasárnap többek között Geert Wilders a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke lesz jelen, Marlene Svazek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke, Jose Antonio Fuster a spanyol Vox szóvivője, Andre Ventura a portugál Chega vezetője.
Az ifjúsági tagozatok felszólalásait Hidas Dóra a Fidelitas külügyi kabinetvezetője indította.
Történelmi időket élünk, és mi fiatalok nem dőlhetünk hátra, a Patrióták Európáért ifjúsági szervezeteinek egyesíteni kell erejüket, azonos vélemények mentén egy magasabb szervezettségi szintet kell elérnünk - fogalmazott.
Hidas Dóra hangsúlyozta, a liberálisok mindent megtesznek azért, hogy a nemzeti kultúrákat eltöröljék, és illegális migránsok kerülhessenek Európa területére.
"Matteo Salvinit börtönnel fenyegetik, Magyarországot pedig súlyos pénzbírsággal, mert megvédi nemcsak a magyar, hanem az európai határokat" - jelentette ki Hidas Dóra.
Az amerikai Republikánusok küldötte, Lucca Ruggeri beszéde közben a fiatalok tömege Donald Trump nevét skandálta. "Identitás, szuverenitás, szabadság!" - kiáltották a Liga fiataljai.
Pontida mezején már áll az óriásszínpad "Nem bűncselekmény a határok védelme" felirattal, ahol Orbán Viktor és Matteo Salvini beszéde zárja majd az eseményt.
Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a jobboldali Liga elnöke beszél a párt gyűlésén a bergamói Pontidában 2024. október 5-én. MTI/EPA/ANSA/Michele Maraviglia
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
Az MSZP 2964 meghívást kapott, 4 esetben fogadta el azt, 2960 alkalommal nem jelent meg, 4 alkalommal vett részt. A Momentum 920 meghívást kapott, 10 esetben fogadta el azt, 910 alkalommal nem jelent meg, 10 alkalommal vett részt.
-
Az Európai Bizottság pénteken jelentette be, hogy az európai uniós tagállamok többsége megszavazta a kiegyenlítő vámok kivetéséről szóló javaslatot.
-
Hidas Dóra hangsúlyozta, a liberálisok mindent megtesznek azért, hogy a nemzeti kultúrákat eltöröljék, és illegális migránsok kerülhessenek Európa területére.