Kövér László házelnök több, mint 14 millióra büntette Gyurcsány Ferencet
2024. október 12. 12:10

Kövér László házelnök több, mint 14 millió forintra büntette Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét - közölte az ellenzéki párt sajtóirodája szombaton az MTI-vel.

Az eset előzménye, hogy múlt heti parlamenti felszólalásában Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy "Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van".

Az ellenzéki frakcióvezetőtől - mivel Kövér László rendreutasítását követően kijelentette, "a házelnök a legrosszabb párttitkárként viselkedik" - az ülésvezető megvonta a szót.

A szombati közlemény hangsúlyozza, hogy felszólalásában a politikus nem a hazaáruló, hanem az áruló szót használta. Egyúttal hangot ad Gyurcsány Ferenc azon véleménynek, hogy Kövér László visszaélt házelnöki hatalmával, korlátozva a képviselők szólásszabadságát.

A szövegben idézik a pártelnököt, miszerint: "emberi mivoltában sérteni valakit valóban nincsen rendben. Uszítani az alkotmányos rend ellen nincsen rendben. De hát erről szó nincsen. Van egy nagyon higgadt, nyugodtan elmondott vélemény. Kövér szerint ez 14 millióba kerül".

A közlemény zárásaként azt írják, hogy a DK elnöke megígérte, hogy "Strasbourgig fogják vinni az ügyet".

MTi
Címkék:
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Kik voltak a Kossuth téri sortűz megrendelői?
    Tizenhárom éves fiút is megöltek a Kossuth téri sortűzzel. A történelmi gaztett baloldali bűnöseiről azonban ma, 68 évvel a tömeggyilkosság után is csak sejtető utalásokkal lehet beszélni.
  • Januárban újabb 40 kastélyt hirdetnek meg
    A szabadkígyósi Wenckheim-kastély nem lett felújítva az emelet és a melléképületek, amelyre még mintegy 7,7-8,6 milliárd forint között kellene költeni. "Tőkeerős partnerre van szükség", aki a felújítás mellett az üzemeltetésre is tud forrást szánni; a következő tíz évben összesen mintegy 8-10 milliárd forintot.
  • Elfoglalnák Brüsszelt a patrióta civilek
    A szellemi erő a patrióták oldalán van, ám a bürokraták a korábban megszállt adminisztárciós poziciókba beleterpeszkednek, és foggal-körömmel védik azok minden négyzetcentiméterét. A szellemi erőknek azonban felül kell kerekedniük a gátlástalan bürokrácián.
MTI Hírfelhasználó