Fiatalok raboltak
2024. október 21. 15:11

Nem jogerősen több év börtönt kapott egy dohánybolt fél évtizeddel ezelőtti kirablása miatt három fiatal - tudatta a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel közleményben hétfőn.

A vád szerint egy 17 éves fiú átadta engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét ismerősének, egy 16 éves fiúnak és rávette, hogy azzal raboljon ki egy XVIII. kerületi dohányboltot.

A 16 éves fiú beszervezett az elkövetésbe egy 18 és egy 19 évest is. 2019. november 27-én este az arcukat álarccal és símaszkkal takarva hárman bementek a dohányboltba, és fenyegetéssel a napi bevétel átadására kényszerítették az eladót, majd elmenekültek a helyszínről. A zsákmányt elosztották egymás között, bevonva 17 éves társukat is.

Az okozott kárt a 18 éves fiú, 2 évvel későbbi elfogását követően megtérítette.

A dohányboltot kirabló három fiatal a kerületi bíróság előkészítő ülésén beismerte bűnösségét: a 16 évest 2 év 3 hónap fiatalkorúak börtönére, a 18 évest 2 év 4 hónap, a 19 évest 2 év 6 hónap börtönre ítélték.

Az elsőfokú döntés védői fellebbezések miatt nem jogerős, az ügy a Fővárosi Törvényszéken folytatódik másodfokon.

A felbujtással vádolt fiatal nem ismerte be bűnösségét, ellene elkülönítve folyik az eljárás.

MTi
Címkék:
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Kik voltak a Kossuth téri sortűz megrendelői?
    Tizenhárom éves fiút is megöltek a Kossuth téri sortűzzel. A történelmi gaztett baloldali bűnöseiről azonban ma, 68 évvel a tömeggyilkosság után is csak sejtető utalásokkal lehet beszélni.
  • Januárban újabb 40 kastélyt hirdetnek meg
    A szabadkígyósi Wenckheim-kastély nem lett felújítva az emelet és a melléképületek, amelyre még mintegy 7,7-8,6 milliárd forint között kellene költeni. "Tőkeerős partnerre van szükség", aki a felújítás mellett az üzemeltetésre is tud forrást szánni; a következő tíz évben összesen mintegy 8-10 milliárd forintot.
  • Elfoglalnák Brüsszelt a patrióta civilek
    A szellemi erő a patrióták oldalán van, ám a bürokraták a korábban megszállt adminisztárciós poziciókba beleterpeszkednek, és foggal-körömmel védik azok minden négyzetcentiméterét. A szellemi erőknek azonban felül kell kerekedniük a gátlástalan bürokrácián.
MTI Hírfelhasználó