Szellemi honvédők
2024. október 21. 19:39

„Patrióta szellemi honvédők Európáért” - V. EuCET konferencia a hétvégén. 2024. október 25-26-án tartja a CÖF-CÖKA az általa 2017-ben alapított Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) V. tanácskozását. 17 országból neves szellemi honvédők, patrióta elhivatottságú civil alapítványok és egyesületek vezetői érkeznek Magyarországra.

Tanácskozásuk jelmondata: „Patrióta szellemi honvédők Európáért” – hangzott el ma délelőtt az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

"Rendíthetetlenül hisszük, hogy patriotizmus nélkül nem létezhetnek (erős) nemzetek, nemzetek nélkül pedig nem létezhet az Európai Unió. Álláspontunk szerint az erős, független gazdaságok nemcsak az egyes nemzetek, hanem egész Európa jólétének zálogai" – fogalmazott mai sajtótájékoztatóján Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) kuratóriumának elnöke.

Kiemelte, hogy az EuCET partnerszervezetei egyetértenek abban, hogy minden európai nemzet történelme, hagyományai és kultúrája önmagában érték, ennek következtében az Európai Uniónak tisztelnie kell tagállamai sokszínű nemzeti identitását.

„Az eltérő nemzeti identitások nem gyengítik, hanem éppen ellenkezőleg, erősítik közösségünket.” – hangsúlyozta Csizmadia László.

Reményét fejezte ki, hogy a konferencia elképzelései, mondanivalója segíti a „Nemzetállamok Európájának” jövőjét és a Patrióták Európáért frakcióval stratégiai szerződést köthetnek.

Céljuk, hogy civil kurázsival, közös munkával elérhetik, hogy a Patrióták Európáért az Európai Parlament legnépesebb frakciója legyen.

"Azon munkálkodunk nemzetközi összefogás keretében mi szakszervezetek, hogy e mögé a politikai erő mögé egy olyan társadalmi civil hálózatot próbáljunk létrehozni, amelyben szintén kanalizáljuk azokat a véleményeket, azokat a szándékokat, amelyek ma már jelen vannak kitapintható módon a nyugati társadalmakban is, csak a nyugati társadalmakban meglévő cenzúra és politikai agresszió nem enged teret ezeknek a mozgalmaknak" – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke, az EuCET Grémiumának tagja.

Nyomatékosította, hogy ezeknek a véleményeknek a felbátorítójaként, szócsöveként próbálnak ebben az egész együttműködésben részt venni, nem elfeledkezve természetesen a szakszervezetek eredeti funkciójáról, a munkavállalók szociális jóléti célért való küzdelméről.

„Patrióta szellemi honvédők Európáért” - V. EuCET konferencia a hétvégén.

"Tudomásunk szerint ez a legnagyobb ilyen típusú civil kezdeményezés Magyarországon, ahol kifejezetten Európa - tehát nem csak az Európai Unió - nem titkoltan szuverenista, a brüsszeli centralizációval szembehelyezkedő civil érdekképviseletei és a civil szakma párhuzamosan megjelenik azokkal a civil mozgalmakkal együtt, amelyek közpolitikai tevékenységet is kifejtenek" – rögzítette Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője, az EuCET főtitkára.

A konferencia témája a lengyel jogállamiságtól egészen az ifjúság Európai Unión belüli helyzetéig terjed, de kitárgyalják a szakszervezetek kérdésétől kezdve a nemzeti identitás támadásának legújabb frontvonalait is – tette hozzá a szóvivő.

a CÖF-CÖKA és EuCET vezetése

Kiadó: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

OS
Címkék:
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Kik voltak a Kossuth téri sortűz megrendelői?
    Tizenhárom éves fiút is megöltek a Kossuth téri sortűzzel. A történelmi gaztett baloldali bűnöseiről azonban ma, 68 évvel a tömeggyilkosság után is csak sejtető utalásokkal lehet beszélni.
  • Januárban újabb 40 kastélyt hirdetnek meg
    A szabadkígyósi Wenckheim-kastély nem lett felújítva az emelet és a melléképületek, amelyre még mintegy 7,7-8,6 milliárd forint között kellene költeni. "Tőkeerős partnerre van szükség", aki a felújítás mellett az üzemeltetésre is tud forrást szánni; a következő tíz évben összesen mintegy 8-10 milliárd forintot.
  • Elfoglalnák Brüsszelt a patrióta civilek
    A szellemi erő a patrióták oldalán van, ám a bürokraták a korábban megszállt adminisztárciós poziciókba beleterpeszkednek, és foggal-körömmel védik azok minden négyzetcentiméterét. A szellemi erőknek azonban felül kell kerekedniük a gátlástalan bürokrácián.
MTI Hírfelhasználó