Sulyok Tamás köztársasági elnök Timár István Szilvesztert nevezte ki a Sándor-palota főigazgatójává - tudatta a Sándor-palota az MTI-vel közleményben pénteken.
Timár István Szilveszter jogász, diplomata november 29-étől tölti be a főigazgatói tisztséget - közölték.
mti
Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken Timár István Szilvesztert nevezte ki a Sándor-palota főigazgatójává. A pozícióra márciusban kinevezett Szabó Attila László jogviszonya közös megegyezéssel szűnt meg.
Megjelent a november 29-i Magyar Közlönyben Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata a Sándor-palota új főigazgatójának kinevezéséről. A személycseréről szóló döntés már pénteken hatályba is lépett.
Sulyok Tamás a feladattal Timár István Szilvesztert bízta meg, aki korábban a Honvédelmi Minisztérium igazgatási és jogi képviseleti főosztályán dolgozott.
A március 15-én kinevezett Szabó Attila László jogviszonya közös megegyezéssel szűnt meg, ő korábban is a frissen kinevezett államfő közvetlen munkatársa volt, ugyanis a főigazgatói pozíció megszerzését megelőzően az Alkotmánybíróság elnöki stábjában volt Sulyok Tamás kabinetfőnöke.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.