A karácsonyi vásárok veszélyeire figyelmeztet a rendőrség
2024. december 3. 20:17

A karácsonyi vásárokon előforduló veszélyekre, a zseblopásokra és a különféle vagyon elleni bűncselekményekre figyelmeztetett keddi sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A belvárosi Vörösmarty téren tartott eseményen Nagy-Kovács Dávid, a BRFK zseblopási alosztályának vezetője azt mondta, hogy a karácsonyi vásárokon kiemelt erőkkel vannak jelen egyenruhás járőreik, ugyanakkor a tömegben ott vannak civil ruhás munkatársaik is, akik nagy tapasztalatot szereztek már zsebtolvajok kiszűrésében, elfogásában. Ezt támasztja alá az is, hogy hasonló külföldi rendezvényekre is rendszeresen meghívják a budapesti rendőröket - tette hozzá.

Az őrnagy azt tanácsolta a vásárokra látogatóknak, hogy táskáikat ne a hátukon vagy az oldalukon viseljék, hanem elöl, és a könnyen hozzáférhető zsebeket védjék a kezükkel.

Nagy-Kovács Dávid felhívta a figyelmet arra is, ha valakit mégis megkárosítanának a tolvajok, ellopják bankkártyáját, azonnal értesítse a bankját. Ugyanilyen fontos, hogy a sértettek azonnal vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel is, mert így van a legnagyobb esélye annak, hogy a bűnözők elfogása mellett értékeiket is visszaszerezhessék - fűzte hozzá.

Az őrnagy arra is kitért, hogy készpénz helyett inkább digitális eszközökkel érdemes fizetni az árusoknál, de utóbbiakra is fokozottan vigyázni kell. A rendőrség tapasztalatai szerint manapság is sokan tartják a PIN-kódjukat tartalmazó cetlit a bankkártyájuk mellett, ami jelentősen megkönnyíti a tolvajok dolgát.

MTi
Címkék:
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Orbán Viktor Melonival tárgyalt Rómában
    Giorgia Meloni gratulált Orbán Viktornak Magyarország sikeres uniós elnökségéhez, különös tekintettel a versenyképességről szóló budapesti nyilatkozat elfogadására, valamint az albán csatlakozási tárgyalások megnyitására.
  • Csaló hisztériázott jogállamiságért az EU-ban
    Az EU első számú vezetője máig nem tisztázta a Covid-korrupciós gyanút, egy korábbi görög EP-képviselőnél pénzzel telt bőröndöket találtak a belga rendőrök, egy ciprusi EB-biztos bankszámlájára hatalmas pénz ömlött, azóta sem folyik eljárás ellene. Most újabb csontváz dőlt ki a szekrényből.
  • A kereszténység ördögi üldözése zajlik
    Miért van több joga egy bevándorló muzulmán fanatikusnak, mint egy őslakos európainak?! Természetesen a politikát belülről jobban ismerők tudják, hogy itt és most egy ördögi színjáték, egy hatalmas arcátlanság részesei vagyunk – lebbenti fel a fátylat az alantas manipulációról Homa János.
MTI Hírfelhasználó